EU-25 honlapja

Főmenü

Almenü

Észtország

Folklór

Az észt népcsoportok ismeretében beszélhetünk csak folklórjukról. Az észtek a keleti és a nyugati balti népcsoport közötti jellegzetességekkel rendelkeznek: magas termetűek, többségük szőke vagy világosbarna hajú és kék szemű, a finnekhez és a lettekhez hasonlóan erős testalkatú.

A ritka népsűrűség oka az, hogy a csekély népszaporulat, a háborúk és a nemesi önkény miatt sokan kivándoroltak az országból. Szibériában és a Kaukázusban ma is vannak észt falvak, ahol a kivándoroltak megőrizték nyelvüket és hagyományaikat.

Az észtek két nagy nyelvjárást beszélnek: a többség az északit (ez alapján keletkezett az irodalmi nyelv), kevesebben a délit. A szetuk nyelve még inkább eltér az irodalmi normától: ők az ország délkeleti sarkában (a határon túl is) Petseri környékén élnek. Ez a vidék a népköltészeti gyűjtések kincsesháza: akadt olyan énekmondó asszony, akitől 20-30.000 éneksort jegyeztek papírra. Ma több népi együttesük is tevékenykedik.

Népmesék

A mesélés ideje az "alkonyati pihenő" volt, mivel az észteknél ősszel és télen jóval hosszabbak az éjszakák, mint nálunk. Ehhez a szokáshoz náluk az a hiedelem is kapcsolódott, hogy a meséléstől hízik, gyarapszik a jószág. Ha könnyebb munkát végeztek, aközben is szívesen hallgattak mesét. Az észt tündérmesék eleje és vége eltér a részletekbe menő magyar mesekezdetektől és befejezésektől, a végén csak annyit mond a mesélő, hogy nem tudja, mi lett a történetben szereplő csodatévő eszközökkel.

A tengerből kimászó sárkánykígyó és az ördög e mesék negatív figurája. "A medve vő", "A királylány bocskora" és még sok népmese hőse a medve, amely az északi népek medvekultuszára utal. "A két tarisznya" az egyik legjellegzetesebb észt népmese: ebben a szauna fontos szerepet kap, mivel a gonosz vénasszony mostohaleánya megcsapkodja nyírfavesszővel a szaunába betérő vak koldust, az édeslánya viszont undorodik tőle és nem teljesíti kívánságát. A koldus mindkét lánynak egy-egy tarisznyát ajándékoz.

A jószívű mostohaleány tarisznyája jutalmul telve van minden földi jóval. A „Holle anyó” történetére emlékeztető népmese motívumkincse a szaunázás és kellékeinek ábrázolásával lesz „sajátosan észt”.

Az epikus népköltészeti alkotásokban is a lírai elemek dominálnak. Mind a lírai, mind az epikus népköltészet középpontjában a nők állnak. A rímtelen, erősen alliteráló "regivers" a 18. századig a népköltészet uralkodó formája volt. Az észtek sokáig őrizték a régi pogány, animisztikus hitet, amely a népmesékben is tükröződik. Gróf Peter Mannteufel (1768-1842) az esztofilek (német, polgári származású értelmiségiek) csoportjához tartozott.

Két észt nyelvű meséket és falusi történeteket tartalmazó kötetet adott közre (Ajaviide peeru valgusel - Időtöltésül, mécsvilág mellett, 1838; Villem Naavielupäivad - Villem Naavi élte napjai, 1839). Mannteufel eszménye a szófogadó, szorgalmas paraszt, akinek balsorsa vagy szerencséje elsősorban veleszületett természetétől függ. Ízes népi nyelven, elsőként kísérli meg ötvözni az észt prózában a didaktikai és esztétikai elemeket.

A Kalevipoeg alapjául a nép emlékezetében darabokra hullt, jórészt feledésbe merült eposz töredékei szolgáltak. Ez a mű az észt irodalom első, világirodalmi mértékkel mérhető remekműve. F. R. Faehlmann (1798-1850) megkezdett munkáját, a töredékek egységbe szervezését barátja, Friedrich Reinhold Kreutzwald (1803-1882) fejezte be és a teljes művet 1857-1861 között adta ki.

A néphit szerint, ha északi irányba utazunk, el kell jutnunk a világ végére - ezért hajózott Kalev fia (Kalevfi) is "Észak határáig", miközben a sasmadárhoz fohászkodott, hogy szárnyain szállítsa őt. "Pejpusz csak csipőm csiklandja" - mondja a Csúd-tóról. Ezzel a hős óriás termetét érzékelteti az elbeszélő. "Ilm tavát ám nem ösmerem" - vallja be Kalevfi.

Az Ilm-tavat a népmondák feneketlen mélységűnek tartották. Kalevfi "Röpke" nevű hajóján eljut Lappföldre, ahol a lappok táltosával, "Varrak"-kal is találkozik. A "jégormokon" túl a magyar népmesékből is ismert kutyafejűek (a Kalevipoegben: "kutyaszerűek") földjére ér, de onnan már hazavágyik.

Kreutzwald 1866-ban jelentette meg Helsinkiben az Eesti rahwa ennemuistsed jutud (Az észt nép hajdani meséi) című munkáját, amelyben jelentősen átdolgozta az eredeti észt meséket.

Az észt népmesekincs sok nemzetközi motívumot tartalmaz. Az idegen eredetű észt népmesék részben skandináv és német hatást tükröznek. A finn eredetű népmeséken orosz hatások érzékelhetők, de ezek csak szórványokban fedezhetők fel a mesékben, de a Kalevipoeg-ből is hiányoznak az orosz hőslegendák jellegzetes vonásai. A történeti mondákat a 18-19. században jegyezték le.

Ajánlat