EU-25 honlapja

Főmenü

Almenü

Észtország

Irodalom

A nemzet a 13. század elejétől német hódítás alatt élt, ezért az irodalom csak a népköltészetben bontakozhatott ki. Észt nyelvű szórványemlékek már előfordultak Lett Henrik 13. századi krónikájában is, az észt nyelvű írásbeliség mégis csak a reformáció idején bontakozott ki. Az első észt nyelvű lutheránus könyveket 1525-ben nyomtatták, majd egy évtized múlva Luther Kátéja és a Biblia egyes részletei jelentek meg észtül.

A 17. század elejére az ország nagy része fokozatosan svéd fennhatóság alá került, amely a század harmincas éveitől kedvezett a kulturális fejlődésnek, beleértve ebbe az irodalmat is. Tallinnban gimnáziumot és könyvnyomdát hoztak létre. Megalapították a tartui egyetemet.

A fejlődésnek az északi háború harcai vetettek véget. Ekkor keletkezett az első hosszú észt vers, Käsu Hans siralmas éneke. 1739-ben megjelent a teljes észt Biblia: ez döntötte el a két nagy nyelvjárás, a tartui és a tallinni harcát a tallinni javára.

Észt nemzeti irodalomról a 19. század óta beszélhetünk, amikor a nemzeti öntudat megerősödött. Az ún. "esztofilek" az észt irodalmi nyelv megteremtésén munkálkodtak. Legjelentősebb képviselőjük J. H. Rosenplänter (1782-1846) pärnui lelkész, aki a Beiträge című, német nyelvű folyóiratát (1813-1832) állította az észt nyelv és folklór kutatásának szolgálatába.

O. W. Masing (1763-1832) észt nyelvű hetilapot alapított és megalapozta az észt kritikusi tevékenységet. P. Mannteuffel észt nyelvű szépirodalmi munkássága is jelentős volt az esztofil csoportból. Az 1802-től ismét működő tartui egyetem és Tartu városa lett az észtek szellemi központja. Itt lépett fel a nemzeti irodalom megteremtésének igényével K. J. Peterson (1801-1822) észt költő.

A Kalevipoeg az észtek nemzeti eposza. A mondák eposszá szerkesztése Friedrich Robert Faehlmann (1798-1850) - szintén a tartui egyetem neveltje - gondolata volt, ő szervezte meg 1838-ban az Észt Tudós Társaságot is. A leendő mű nyelvéül a németet javasolta, mivel a városi polgárság tehetős rétege ebben a korban német volt, a középiskolákban és a tartui (dorpáti) egyetemen is németül oktattak.

1835-ben megjelent a Kalevipoeg első változata. Az Észt Tudós Társaság Faehlmann halála után annak barátjához, Friedrich Reinhold Kreutzwald orvoshoz (1803-1882) fordult, hogy írja meg az eposzt. Ő kezdettől fogva az észt nyelvű kivitelezést támogatta. Ekkoriban az észtek saját dal- és mondavilágukban kezdték keresni sajátos kultúrájukat.

A finn nemzeti eposz, a Kalevala mintájára Kreutzwald 1857-1861 között megírta az észt Kalevipoeg-et. Ehhez össze kellett gyűjtenie a hősről szóló összes mítoszt és legendát. Népköltészeti gyűjtőmunkája is jelentős. Az észt irodalmi életben Kazinczyhoz hasonlóan vezető, irodalomszervező szerepet töltött be.

Az irodalomban a romantika irányzata jellemezte a Kalevipoeg megalkotásának korszakát. Az észt nyelvű sajtó J. W. Jannsen (1819-1890) lapjával, az Eesti Postimees cíművel tömegekhez jutott el. 1870-ben alapították Tartuban az észt nyelvű színházat. 1872-ben hivatalosan is megalakult az Észt Írók Társasága.

Két irányzata volt: J. Hurt (1839-1906) kizárólag kulturális célokat szolgáló csoportot képzelt el, C. R. Jakobson viszont politikai és társadalmi szervezetté kívánta szélesíteni. A Társaság sokat tett a népköltészet gyűjtéséért, az irodalmi nyelv műveléséért. A cári kormányzat 1893-ban tiltotta be működésüket. Jannsen lánya, Lydia Koidula (1843-1886) jelentős lírikus volt, főleg hazafias verseket írt.

A későromantika irányzata az oroszosító törekvések ellenében bontakozott ki az "ébredés korának" talaján. Legjelentősebb képviselője a lírában K. E. Sööt (1862-1950) és Anna Haava (1864-1957). A prózában E. Bornhöhe (1862-1923) képviselte a későromantikát.

A századfordulón stílusváltásra került sor: megjelent a kritikai realizmus irányzata. E. Vilde (1865-1933) az első külföldön is népszerű észt regényíró. E. Särgava (1868-1957) szintén a kritikai realista regény mestere. Az észt dráma megalapítójának a realista A. Kitzberget (1855-1927) tartják.

A realizmus és az impresszionizmus határán bontakozott ki J. Liiv (1864-1913) költészete. A modern észt líra a 20. század kezdetén bontakozott ki. G. Suits (1883-1956) szervezte meg az Ifjú Észtország elnevezésű irodalmi mozgalmat. A mozgalom tagjai közül J. Tuglas (1886-1971) tűnt ki impresszionista-szimbolista műveivel, amelyek a későbbi észt prózára nagy hatással voltak.

Az 1917-es fordulatot követő években a Siuru-mozgalomban léptek fel az észt avantgardisták. Az Észt Köztársaság megalakulása után újra a realizmus vált uralkodó irányzattá: európai hírű képviselője A. H. Tammsaare (1878-1940). A prózában jelentőset alkotott M. Metsanurk (1879-1957), A. Kivikas (1898- ) és A. Jakobson (1904-1963). A lírában H. Visnapuu (1890-1951), J. Barbarus (1890-1946), J. Semper (1892-1970) jelentős.

A szovjethatalom idején bontakozott ki a következő alkotók munkássága: J. Smuul (1922-1971), Debora Vaarandi (1916- ). A hatvanas évek kezdetén mind a prózában, mind a lírában új nemzedék jelentkezett: P. E. Rummo (1942- ), M. Traat (1936- ), E. Vetemaa (1936- ), A. Valton (1935- ). Jaan Kross (1920- ) az észt irodalom legjelesebb prózaírója.

A fasiszta és kommunista hatalom szorítását Kross saját bőrén tapasztalta: német börtönből szabadulván rövidesen szovjet koncentrációs táborban találta magát. A hamutartó és más elbeszélések címmel kiadott kötete olyan novellákat tartalmaz, amelyek ezeket a szorongató élményeket dolgozzák fel.

Ellen Niit 1955-ben adta ki Petőfi válogatott verseinek gyűjteményét, amelyet további Petőfi-fordítások követtek. Gyermekirodalmi alkotóként is jelentős (magyarul: A lenhajú kislány - 1979, Meskeország - 1977). Kortárs költő Hando Runnel, Helmi Rajamaa. Olev Remsu: Euroestonia hangjai című regénye napjaink kérdéseiről szól.

Irodalmi intézetek, szervezetek:
Online szépirodalom az Interneten: