EU-25 honlapja

Főmenü

Almenü

Franciaország

Irodalom

"Középkor"

A francia irodalom első korszakát a XVI. század humanistái nevezték el "középkornak" - átmeneti, közbülső kornak. Az antik világ politikai formáinak felbomlása és az új (középkori) világ társadalmi és műveltségi tudatának megszilárdulása között eltelt időszak francia elnevezése Moyen Âge. E korszak kiemelkedő szövegemléke a Nagy Károly királyt dicsőítő Roland-ének, franciául Chanson de Roland.

A trubadúrköltészet tárgya a szerelem. A trubadúrok a nőnek (és általában a szerelemnek) hódoltak költeményeikben, ez a későbbi európai líra egyik fő forrása lett. Bernard de Ventadour trubadúrköltő "vazallusnak" tartja magát versében. Ez a hódolat arra utal, hogy az öröklési jog kiszélesítése folytán a nő társadalmi helyzete Franciaországban hasonló lett a férfiakéhoz.

A szent szerelem (a himnuszköltészetben) és a profán szerelem (az eretnek ízű, szabadabb Mária-kultuszhoz kötődő művekben) összefonódik a trubadúrdalban. A trubadúrlíra virágkora 1140-1150 közöttre tehető. Jafré Rudel versei a műfaj fő jegyei "összegzésének" tekinthetők.

Az ún. breton ciklus regényei közül a legjelentősebb a Trisztán és Izolda. Trisztán eszményi lovag, aki megszabadítja Marc országát egy kegyetlen óriástól. Visszaadja Izoldáját Marc királynak, ő maga pedig más országba vándorol. Izolda végül mégis eljön Trisztánhoz, de már csak a halálban egyesülhet szerelmesével. A Trisztán-monda azt is kifejezi, hogy a végzetes egyéni szenvedély nem egyeztethető össze a hűbéri társadalom együttélési normáival.

A XIII. században Guillaume de Lorrisnak az az ötlete támadt, hogy allegorikus történetbe foglaltan adja elő a "szerelmi kódex" szabályait. A huszonöt éves költő erotikus szerelmi tanácsait az ún. Rózsa-regényben foglalta össze. A fiatal lovag álmában a szerelemkertbe téved, ahol le akarja szakítani a csodálatos Rózsát. A Rózsa-regényt Jean de Meung fejezte be.

Az allegória - a Róka-regény mellett - a kor kedvelt irodalmi műfaja volt. Az első verses regények között szerepeltek az Arthur (Arthus) király és a kerekasztal lovagjai életéről, valamint a Grál-legendáról szóló történetek.

A középkor legnagyobb francia lírikusa a párizsi szegények, a csavargók költője, Francois Villon (1431-1463). Balladái, Kis- és Nagy Testamentuma magyarul Faludy György, Illyés Gyula, Kálnoky László, Mészöly Dezső, Szabó Lőrinc fordításában olvasható.

A reneszánsz, a humanizmus és a reformáció

A XVI. században a reneszánsz és a humanizmus, majd a reformáció eszmeáramlatai határozták meg a francia irodalmat. I. Ferenc megalakította a College de France intézetét, amely a humanista tudomány és művészet központja lett. Udvarának jeles költője Clément Marot (1496-1544), a La Pleiade (a francia nyelv megújítására hét költő által létrehozott) csoport kiemelkedő személyisége Pierre de Ronsard (1524-1585) és Joachim de Bellay (1522-1560).

A francia próza modern korszakát szatíráival Francois Rabelais (1494-1553) nyitja meg. Fő művei a Pantagruel és a Gargantua. Az esszé műfaját Michel de Montaigne (1533-1592) teremtette meg. A reformáció atyja, Jean Calvin (Kálvin) is franciául írt.

Barokk

A XVII. századra az olasz és spanyol barokk volt nagy hatással: ezen irányzatok negatív vonásait figurázta ki Moliére - eredeti nevén Jean-Baptiste Poquelin (1622-1673) - "A kényeskedők" című vígjátékában. Drámáiban maró gúnnyal ábrázolta a kor és az emberi jellemek ellentmondásait. Ebben a korban élt a nagyorrú gascogne-i költő, Cyrano de Bergerac (1619-1655) is. A Moliére által kifigurázott "précieux" stílus jelentős képviselője Madeleine de Scudéry (1607-1701) volt.

A klasszicizmus

A klasszicizmus gondolatrendszerét a filozófus René Descartes (1596-1650) foglalta össze 1637-ben "Discours de la méthode" (Értekezés a módszerről) című művében. A dráma terén a klasszicizmus iskolapéldájaként Pierre Corneille (1606-1684) Le Cid (Cid) című művét említik, amely egyúttal a lélektani dráma előfutára is. Jean Racine (1639-1699) a görög sorstragédiák mintájára építette fel klasszicista stílusú drámáit.

Az erkölcsi példázat, a meseirodalom is ekkor éli virágkorát - Jean de la Fontaine (1621-1695). Francois de La Rochefoucauld (1613-1680) munkáiban az emberi tisztességet, becsületet dicsérte. A királyi udvar visszásságait Louis Saint-Simon (1675-1755) leplezte le emlékirataiban. Blaise Pascal (1623-1662) a kor jelentős prózaírója és filozófusa volt.

A XVII. század végén kibontakozott a vita „a régiek és a modernek” között. A régiek a klasszicizmust képviselték. Az ellenük forduló modernek vezére Charles Perrault (1628-1703) „XIV. Lajos százada” című verses vitairatával lépett fel 1687-ben. Azt állította, hogy a francia klasszicizmus írói meghaladhatják az ókori mintákat, mivel nagyobb tudással rendelkeznek elődeiknél.

Perrault a meseirodalmat jelentősen gazdagította például a Kékszakáll történetével. Ebből született a XX. században Balázs Béla: A Kékszakállú herceg vára című műve, majd Bartók Béla világhírű zenéje. Perrault a műmese műfajának megteremtésével is bebizonyította, hogy meg lehet szabadulni a klasszicizmus műfaji és formai kötöttségeitől.

A felvilágosodás

A XVIII. század a felvilágosodás kora. Megnőtt a társadalom iránti érdeklődés. A filozófusok jelentős része szépirodalmi művekben is terjesztette nézeteit, mint például Charles Montesquieu báró (1689-1755) a Perzsa levelekben (1721). Voltaire (1694-1778) egyszerre művelte a regényírást (Candide; Zadig), a drámaírást, a filozófiát és a történettudományt.

Denis Diderot (1713-1784) irányításával alkották meg az enciklopédisták a filozófia és a tudományok 17 szöveges és 11 képes kötetből álló összegzését. Jean-Jacques Rousseau (1712-1788) munkái már a romantikát készítették elő az érzelmek erejének, az ember természetbe vetett hitének hirdetésével.

Az opera műfajára nagy hatást gyakorolt Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais (1732-1799) a Sevillai borbély és a Figaró házassága című drámáival. A regény műfajában Prévost abbé (1697-1763): Manon Lescaut, Choderlos de Laclos (1741-1803): Veszedelmes viszonyok, Alain René Lesage (1668-1747): Gil Blas című művei jelentősek. A francia forradalomnak nem az irodalma, hanem eszméinek hatása volt meghatározó Európa-szerte.

A romantika

A XIX. században, a császárság és a restauráció idején új irodalmi irányzat jelentkezett: a romantika. A költészetben kezdődött: az ún. Cénacles-csoport kiemelkedő alakja volt Alphonse de Lamartine (1790-1869), az ő műveit tekintik a romantika kezdetének a francia költészetben.

Pierre Jean de Béranger (1780-1857) könnyed versei (chansonjai) szerelemről, borról, politikáról Petőfi Sándorra is hatottak. Példaképének tartotta és négy verset le is fordított tőle. A restauráció politikai elveit Francois-René de Chateaubriand (1768-1848), irodalmi elveit a jelentős regényírónő, Madame de Staël (1766-1817) összegezte.

Victor Hugo (1802-1885) regényíróként vált a francia romantika legjelentősebb alakjává: a Nyomorultak; a Párizsi Notre-Dame és más híres regények alkotója. Hernani című drámája a romantikus drámairodalom kezdetét jelentette. Költőként is óriási volt: a XX. század közepén írta róla Froment-Guieysse: „ …Ő a jelenkori költészet kulcsa”. Nemcsak a magyar írókra, költőkre hatott, hanem ő maga is népszerűsítette a magyarság ügyét hazájában.

Kiemelkedő regényírója volt a kornak Stendhal - valódi nevén Henri Beyle (1783-1842) - , Honoré de Balzac (1799-1850), a Goriot apó; Emberi színjáték stb. szerzője, az idősebb Alexandre Dumas (1802-1870), a férfinéven alkotó írónő, George Sand – valódi nevén Amandine-Aurore-Lucile Dudevant (1804-1876) -, Prosper Mérimée (1803-1870).

Az 1848-as forradalom bukását stílusváltás követte. Théophile Gautier (1811-1872) még a romantika képviselőjeként indult, de egyre inkább a vers szépsége vált céljává. Kialakult a „l’art pour l’art”. A kor legnagyobb költőjének Charles Baudelaire-t tartják (1821-1867), A Romlás virágai című kötet alkotóját.

Paul Verlaine (1844-1896), Arthur Rimbaud (1854-1891), a szimbolizmus megteremtője és ezen irányzat kiterjesztője, Stéphane Mallarmé (1842-1898) követte. A realizmus képviselője a regényirodalomban Gustave Flaubert (1821-1880). A naturalizmus irányzata a társadalmi valóságot kiélezve, a szélsőséges jelenségeket hangsúlyozva mutatta be.

Fő képviselői: Émile Zola (1840-1902), Guy de Maupassant (1850-1893). A századvég írói közül említésre méltó a Nobel-díjas Anatole France (1844-1924), aki Voltaire hagyományait elevenítette fel. A színpadi irodalomtól függetlenek voltak az említett irányzatok.

A kor kedvelt drámaírója az ifjabb Alexandre Dumas (1824-1895), A kaméliás hölgy szerzője. Ekkor születik meg a „bulvárszínház”: képviselői Eugéne Labiche (1815-1888), a Henri Meilhac (1831-1897) és Ludovic Halévy (1834-1908) szerzőpáros. A szimbolizmus képviselői közül Maurice Maeterlinck (1862-1949) és Alfred Jarry (1873-1907) is megjelent színpadon (utóbbi az Übü király című drámával).

Új iskolák, irányzatok

A XX. század az új iskolák, irányzatok százada. A dadaizmus Párizsban született 1916-ban Tristan Tzara (1896-1963) fellépésével. A szürrealizmus szintén Franciaországban született: első alkotója André Breton (1896-1966) volt. Ezen irányzat kiemelkedő költői: Louis Aragon (1897-1982) és Paul Éluard (1895-1952). Jean-Paul Sartre (1905-1980), az egzisztencializmus megteremtője az irodalomra is jelentős befolyást gyakorolt.

Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényciklusával megújította a műfajt. A 2. világháború előtti irodalom népszerű írónője volt Colette (1873-1954). Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944), A kis herceg és az Éjszakai repülés írója méltán világhírű, nálunk is az egyik legkedveltebb francia író.

A háború utáni irodalom nagy alakja a prózairodalomban Albert Camus (1913-1960), Roger Vailland (1907-1965) és a magyar származású francia író, festő, rajzoló Vercors (Jean-Marcel Bruller, 1902-1991), aki szerint „Az ember … abban különbözik az állattól, hogy nem fogadja el természetes állapotát és harcol ellene”. Regényeiben az erőszak, a kegyetlenség és az ezekkel szembeni erkölcsi ellenállás kérdéseire kereste a választ.

Az „új regény” műfaját Alain Robbe-Grillet (1922- ) teremtette meg. A radírok című regénye 1953-ban jelent meg. A drámairodalomban Jean Genet (1910-1986) és a román származású Eugene Ionesco (1912-1994) ismert alkotók.

Napjaink egyik jelentős alkotója a regényíró Patrick Modiano (1945- ), aki a Proust-i hagyományokra támaszkodva modern, a személyiség elveszítéséről szóló műveket alkot (Sötét boltok utcája). Néhány egyéb alkotó: Eliette Abécassis, Pierre Assouline, Sylvie Germain, Valentine Goby. Népszerű szerző Jean-Paul Dubois ("Une vie francaise" című regénye mind a kritikusok, mind az olvasók körében kedvelt.)

A Livres Hebdo című könyvszakmai folyóirat kritikusai szerint ismét divatba jött a történetmesélés, a könyvek témáit illetően pedig két ellentétes tendencia felerősödésének lehetünk a tanúi: a szerzők egy része egzotikus illetve történelmi témákat választ, más része a körülöttük levő társadalmi valóságot ábrázolja. Jean-Noäl Pancrazi Algériában született író több regénye közeli hozzátartozói haláláról szól (pl. Tout est passé si vite - Olyan gyorsan elszállt).

A Prix-Littéraires.net című website az összes létező francia irodalmi díjról áttekintést ad, eseménynaptárral, az előző évek nyerteseinek adataival és az idei jelöltekkel kapcsolatos információkkal. A Femina-díjat, amelyet két kategóriában ítélnek oda egy hazai és egy külföldi szerzőnek, 1993-ban Szabó Magda Az ajtó című regénye kapta meg.

Franciaországban a Gallimard és a Phébus, az Actes Sud (Kertész Imre franciaországi felfedezője) és a magyar művek kiadására szakosodott Éditions Ibolya Virág, valamint Viviane Hamy népszerűsíti a magyar alkotásokat.

Ajánlat