Országmenü
Franciaország
Történelem
A Vallonnet-i barlang leletei szerint már a paleolit korban éltek emberek a mai Franciaország déli részén. A Lascaux-i barlangban sziklarajzokat találtak. A régészek becslései szerint Kr. e. 4000 évvel ezelőtt már kb. kétmillióan élhettek a mai területen. Bretagne-ban fennmaradtak a kőtáblák, dolmenek.
A franciák egységes „fajnak” (race) és egyetlen nemzetnek tekintik magukat, holott valójában az ország népe a hódítások és vándorlások során cserélődő etnikumok keveréke. Kr. e. 1200 körül egy kelta nép, a Rajna-völgyben élő gallok déli és nyugati irányú vándorlásba kezdtek a mai Franciaország és Észak-Olaszország területe felé. Kr. e. 600 körül a jón (ion) görögök megalapították Masszalia (latinul: Massilia) gyarmatvárosát, a mai Marseille elődjét.
A Római Birodalom egyszerűen „Provincia” néven emlegetett területe a Földközi-tengertől a Genfi-tóig terjedt (innen ered a „Provance” elnevezés). Galliát később germán törzsek hódították meg.
A Meroving és a Karoling kor
Az V. század második negyedében önálló frank csoportok nyomultak a Rajna középső vidékére. Sok apró királyság alakult. Childeric (megh. 481-482 k.) egy bizonyos Merovechnek volt a fia: innen ered a „Meroving” elnevezés. Fia, Klodvig (Clovis, uralk. 481/482-511) egész Galliát egyesítette (kivéve a délkeleti részeket) és 498-ban keresztény hitre tért. Ő Párizst tette meg az új királyság székhelyévé.
A VII. században az arisztokrácia vezetői, az ún. háznagyok (major domusok) kezébe került a hatalom. Az austrasiai major domus, Pippinn (Pipin) egyesítette Austrasiát (a mai Aachen környékét) és Neustriát (a Bretagne-tól északkeletre fekvő területet). III. (Kis) Pippin fiát, Nagy Károlyt szemelte ki a trónra, aki 774-ben létrehozta a pápai államot, birodalmát Ibéria északi határvidékére, Barcelonára, Észak-Frízföldre és Bajorországra is kiterjesztette.
A Duna középső folyásának vidékét (az avarok szálláshelyét) is elfoglalta. 800 karácsonyán császárrá koronázták, udvara a tudományok és művészetek központja lett. 843-tól (a verduni szerződéstől) fogva a legnyugatibb részeket Francia Occidentalis (Nyugati Frankföld) néven emlegették. Ebből lett a későbbi Franciaország.
A vikingek (korabeli elnevezéssel: normannok, „északi emberek) többször is feldúlták Párizst és környékét. 896 után telepedtek le a Szajna-völgyének alsó szakaszán, majd nyugat felé terjeszkedve létrehozták Normandiát.
A Capetingek
A vikingektől a Capet-ház megalapítója, Erős Róbert gróf fia, Eudes (Odo) sikeresen megvédte Párizst 885-ben, ezért a főurak őt ültették Kövér Károly Karoling-uralkodó helyébe. A Capetingek idején Cluny kolostorából indult el a Szent Benedek reguláit követő szerzetesi mozgalom.
A tudományok és művészetek (romanika, gótika) kibontakozásának kedvezett a X-XI. század. II. Fülöpöt (Fülöp Ágost, uralk. 1180-1223) az oklevelekben „rex Franciae („Franciaország királya”) címmel emlegették: ő hozta létre a francia királyi közigazgatást. 1190-91-ben keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre.
IV. (Szép) Fülöp (uralk. 1285-1314) tanácskozásait a későbbi rendi országgyűlések előzményeinek tartják. Az avignoni pápaság (1309-1377) is az ő uralkodása alatt kezdődött. A pápai inkvizíció 1233-ban jött létre. Előzménye a valdensek („szegény emberek”) antiklerikális eretnek mozgalma és a Toulouse környékén élő katharok („tiszták”) nézetei elleni harc, akik az ördög művének tekintették az egyházat. Az eretnekséget a Capeting-kor végére sikerült kiirtani.
A százéves háború
A százéves háború (1337-1453) az angliai III. Edward (Szép Fülöp unokája) trónigényének következtében tört ki. A XV. század elejére tehető Jeanne d’Arc (Szent Johanna) fellépése és mártírhalála. A háború végére a Valois-ház megerősödött, és az ország határai megközelítették a maiakat.
Az 1530-as évektől a Genfben élő Kálvin János (Jean Calvin) tanai terjedtek. A francia kálvinizmust „hugenotta mozgalom” néven is emlegetik. A következő időszak meghatározó politikusa Richelieu bíboros volt, XIII. Lajos (uralk. 1610- 1643) főminisztere, aki a király hatalmának növelését tartotta fontosnak az országban és külföldön is.
Az 1618-ban kezdődő harmincéves háborúval fő célja a Habsburgok gyengítése volt diplomáciával, pénzzel és fegyverrel, továbbá – az ország védelme céljából – kulcsfontosságú pontok elfoglalása a határok mentén.
Az abszolutizmus
Az abszolutizmus leghíresebb uralkodója XIV. Lajos, a Napkirály (uralk. 1643-1715), aki központosításra, egységesítésre törekedett. Hatalmas flottát épített ki, pompával vette körül magát, hugenotta- és janzenista-ellenes intézkedéseivel azonban sok katonától fosztotta meg országát. Uralkodása a francia kultúra fénykora volt.
A király klasszikus rendre törekvő uralkodásának ellensúlyozására bontakozott ki René Descartes-nak a kételkedés módszerére építő filozófiája és Blaise Pascal-nak a janzenistákhoz kötődő munkássága. Ekkor épült a versailles-i palota, a vígjátékíró Moliére és a tragédiaszerző Jean Racine darabjait adták elő, Jean-Baptiste Lully zeneműveit hallgatták. A spanyol örökösödési háború (1701-1714) eredményeként Bourbon-uralkodó került a spanyol trónra.
Franciaország 1715-től 1789-ig
Az ún. „ancien régime” („régi rendszer”) kétarcú volt: a hagyományokhoz való makacs ragaszkodás és a modernizáció szándéka egyaránt megjelent benne. Európára nagy hatással volt a francia felvilágosodás: az enciklopédisták, Jean-Jacques Rousseau és Voltaire eszmerendszere.
A monarchia megőrizte ugyan befolyását Európában és gyarmatbirodalma is megmaradt, ám mindez a falun élők és a városi polgárság elszegényedésével járt. 1789. július 14-én rohamozta meg a tömeg a monarchia jelképének tekintett börtönt, a Bastille-t, és ezzel kitört a francia forradalom.
A francia forradalom és Napóleon
A jakobinus diktatúrát a konzervatív „revizionisták” kitervelte parlamenti puccs döntötte meg, amely Bonaparte tábornokot (a későbbi I. Napóleont) juttatta hatalomra. A császár a régi arisztokráciából új uralkodó osztály (nemesség) létrejöttét és a katolicizmus előtérbe kerülését szorgalmazta, területszerző politikát folytatott.
Az általa alapított Becsületrend és a napóleoni törvénykönyv (Code Napoleon) – amely a tulajdonjogokat és a családfő jogait megerősítette és túlélte a XIX. Századot – a franciák szerint olyan „gránittömb”, amelyen a modern Franciaország alapszik.
Hatalma csúcspontján, 1808-ban Mária Terézia leányát, Mária Lujzát vette feleségül. A fordulatot oroszországi hadjárata jelentette. A Szent Szövetségbe tömörült országok csapatai 1813-ban, Lipcsében a "Népek csatájában" megverték.
A restauráció korszaka
A restauráció korszaka 1814-től 1830-ig tartott. A szövetségesek úgy döntöttek, hogy a francia trónra a Bourbonok térjenek vissza. Napóleon visszatért Elba-szigeti száműzetéséből, de a belgiumi Waterloo mellett súlyos vereséget szenvedett.
Ezután Szent Ilona szigetére száműzték. 1830. július 27-én X. Károly (Charles X., 1824-1830) feloszlatta a liberális többségű törvényhozást, ezért Párizs népe a harcot választotta. A "Három dicsőséges nap" lemondásra kényszerítette Károlyt fia javára.
Az új uralkodó a felkelők által óhajtott Lajos Fülöp (Louis-Philippe, 1830-1848) lett, aki minden szélsőséges eszmével szemben fellépett (például szociális-kommunista irányzatok, szélsőséges konzervativizmus) és megkezdte Franciaország észak-afrikai gyarmatbirodalmának kiépítését.
1848. február 21-én a párizsi forradalom volt a válasz a választójog reformjáért tüntetőkre zúdított sortűzre - ez indította el az Európán végigsöprő forradalmi hullámot. Louis Bonaparte, a császár unokaöccse a köztársasági választáson elsöprő győzelemmel került az elnöki posztra. Államcsínyt hajtott végre és III. Napóleon néven lépett a trónra.
A Harmadik Köztársaság kezdetei
1852-1879: a második császárság, a Harmadik Köztársaság kezdetei - ekkor tovább nőtt a köztársaságpárti ellenzék befolyása. 1870-ben Franciaország hadat üzent Poroszországnak, de 1870 szeptemberében Sedan városa mellett vereséget szenvedett, maga a császár is fogságba esett.
A megalázó vereség hírére és nehéz életkörülményei javulását remélve újra felkelt a nép. 1870. szeptember 4-én ismét kikiáltották a köztársaságot. A poroszok a kiéheztetés taktikájával próbálták a párizsiakat megadásra kényszeríteni és csapatokat vezényeltek ellenük.
A "párizsi kommün" (La Commune) mindössze 72 napig maradt fenn. Thiers-t, a kommün leverőjét, köztársasági elnökké választották. Elfogadta a békét a poroszokkal, amelyben Franciaország elvesztette Elzászt, Lotharingia egy részét és tetemes hadisarc megfizetésére kényszerült. A monarchiát többé már nem tudták visszaállítani.
1879-1914: a Harmadik Köztársaság az első világháborúig
Megerősített szabadságjogok, szakszervezetek, amnesztia, a gyarmatbirodalom növelése (Afrika, Indokína) jellemezte a korszakot. A baloldal megerősödött. Az ún. Dreyfus-ügy megrázta az országot: a zsidó tüzérkapitányt árulással vádolták, összecsaptak a nacionalista-antiszemita és a baloldali erők. 1904-ben az „Entente Cordiale” (angolokkal kötött szövetség) lett a későbbi antant alapja.
1914-1945: a Harmadik Köztársaság és a két világháború
Németország 1914. augusztus 3-án hadat üzent Franciaországnak. Győztesen, de hatalmas emberveszteséggel és anyagi kárral fejezték be a háborút. A Versailles-ben aláírt békeszerződés visszaadta a franciáknak Elzászt és Lotharingiát.
Egyik céljuk az Osztrák-Magyar Monarchia szétverése volt – következményeként létrejött a trianoni békeszerződés és megalakult az ún. „kisantant”. A húszas évek weimari Németországával megkötötték ugyan a locarnói együttműködési egyezményt, de Hitler felmondta ezt a megállapodást, mert Párizs 1935-ben a Szovjetunióval is katonai szerződést kötött.
Daladier kormánya Lengyelország lerohanása után lépett be a második világháborúba. Az ország keleti határain kiépítették az ún. „Maginot-vonalat”. Hitler megtámadta Franciaországot. Sokaknak Magyarországra sikerült menekülniük, kétmillió francia katona fogságba került.
A Pétain marsall vezetésével Vichy-ben létrejött, a megszállókkal együttműködő „államot” a Francia Köztársaság sohasem tekintette jogfolytonos részének. Charles De Gaulle tábornok ellenállásra szólította fel a nemzetet. Az ő irányításával megszervezték a Szabad Francia Hadsereget.
A szövetségesek normandiai partraszállása után megkezdődött az ország felszabadítása. A francia képviselő jelen volt 1945 májusában a német fegyverszünet aláírásánál. Az ország alapító tagja volt az ENSZ-nek is.
1946-1958: a Negyedik Köztársaság
Az új köztársasági alkotmány kidolgozásával vette kezdetét a Negyedik Köztársaság. A Marshall-segély eredményeként gyorsan helyreállították a gazdaságot. Az indokínai háború 1954-ben Dien Bien Phu-nál a franciák súlyos vereségével végződött.
Folytatódott a gyarmatbirodalom szétesése: Marokkó, Tunisz, Madagaszkár és számos fekete-afrikai gyarmat függetlenséget kapott. 1958-ban Algírban tört ki felkelés.
Ebben az időszakban lett az ország a NATO tagja. 1957-ben alapította meg az Európai Közösséget hat taggal. De Gaulle lett az új köztársaság elnöke 1958 szeptemberétől (kinevezése feltételeként az új alkotmány elfogadását szabta).
1958-tól napjainkig: az Ötödik Köztársaság
De Gaulle folytatta az algériai hadjáratot. 1959 elején mégis elismerte a volt gyarmat önrendelkezési jogát. A gyarmatosítás hívei (az OAS) vezetésével katonai lázadás tört ki Algírban, amelyet De Gaulle levert. 1962-ben megállapodott Algéria vezetésével az ország függetlenségéről, de belpolitikai hatalma meggyengült. 1969-ben a franciák elutasították az elnök alkotmánymódosítás-tervezetét, De Gaulle lemondott, utódja volt miniszterelnöke, Georges Pompidou lett.
Napjaink Franciaországa
Napjaink Franciaországa ipari és mezőgazdasági ország. Az óceáni éghajlatú területeken a belterjes szarvasmarha-tenyésztés jellemző. Világszerte keresettek a sajtok és borok. Európa első búzaexportőre.
Mediterrán tájain zöldség és gyümölcs, olajbogyó, mandula terem. Parfümiparának alapanyaga a déli területekről származó illóolaj (levendula, rózsa). A lakosság több mint kétharmada a szolgáltató szektorban dolgozik.
A közlekedési hálózat fejlett: 1981-ben itt alakították ki (akkor a Föld leggyorsabb) ma Európa leggyorsabb vonatát (TGV). Jelentős a turizmus, különösen a Cote d'Azur és az Atlanti-óceán partvidéke látogatott nyáron, télen az Alpok síparadicsomai.