EU-25 honlapja

Görögország

Gasztronómia

Az igazi görög konyhával a tavernákban ismerkedhetünk meg. Görögországban mindent olajjal főznek, sütnek. Sőt még a salátát is olajos ecettel öntik le. Legfontosabb ízesítő szerepét a citrom játssza. Citromszelet jár a leveshez, a sült halhoz és a húsokhoz.

Előételek

Előételek mindenkor gazdag választékban kerülnek az asztalra. A húsos előételek közül az első hely a dolmádeszt illeti meg. Ezt a szőlőlevélbe tekert rizses darált húst hidegen és melegen is felszolgálják.

Tengerparti jellegzetes előételek: oktápodi, kalamáráki, gáridesz (főtt rák).

A görög leves az avgolemono, mely tojással kevert, citrommal ízesített tyúkhúsleves.

Főételek

A főételeket húsfélék és különféle módon elkészített halak alkotják főtt vegyes zöldségekkel, füvekkel. A görögök legjobban a bárányhúst kedvelik, melyet nyárson sütnek meg.

A szuvláki a legnépszerűbb görög ételek közé tartozik. A gyrost utcai bárokban árusítják. Nagyon ízletesek a zöldségfélék és a saláták is. Paradicsom, uborka, spenót egész évben kapható. Mindehhez olivabogyót és fetát adnak.

A halak igen előkelő helyet foglalnak el a néptáplálkozásban. A legízletesebb görög halfaj a vörös márna. Olajban vagy roston sütik ki. A nyelvhal lapos, tányérnyi nagyságú halfajta. Ízes, omlós fehér húsa, kevés szálkája miatt kedvelik.

Édességek

A görög édességek, sütemények a magyarok számára talán túlságosan is édesek. Többségük keleti eredetű.

Italok

Igen kedvelt a víztől megfehéredő ánizsos pálinka, az ouzo.

A borok, különösen a vörös borok szokatlanul édesek. Sajátos görög szokás a borokat fenyőgyantával ízesíteni.

A Metaxa a legdrágább és legfinomabb görög konyak. A Raki a görögök szőlőpárlata. Hasonlít a törkölypálinkához.

További információk: