Országmenü
Görögország
Természet
Az ország területének mintegy négyötöde hegyvidék., melynek nagy része 1500 méter fölé emelkedik. Az északi területeken még van némi erdő. De a legtöbb részen az emberi tevékenység következtében már csak csupasz mészkősziklák állnak. A legelőkön sok vadvirág él, s vadon terem több fűszernövény is (bazsalikom, kakukkfű).
A hegyekben él még őz és vaddisznó. Krétán található még a bezoár kecske. Csúszómászók nagy választékban találhatók itt, a hüllők egyik jellegzetes képviselője a görög teknős. Sok madárfajta vonulása során érinti az országot.
A tengerpart mellett főleg tintahalat, kagylót, homárt és langusztát halásznak. A tengeri barlangokban még fellelhető a kihalással fenyegetett barátfóka is.
Görögország éghajlata tipikus mediterrán, száraz, forró nyár és nedves, hűvös tél.
Nemzeti parkok
Samaria Nemzeti Park
Kréta szigetén található a mintegy 18 km hosszú Szamaria-szakadék. E körül alakították ki a parkot. Honlap
Ainos Nemzeti Park
1962-ben alapították. Kefallinia szigetén fekszik. A parkot az őshonos görög fenyőfajták élőhelyének megőrzésére hozták létre. Itt élő állatok: vörös róka, mezei nyúl és nyest. Honlap
Milni-Preszpa Nemzeti Park
Nádasokkal szegélyezett hatalmas tó Görögország és Albánia határán. Nádi madaraknak, főleg a vidék jellegzetességének számító borzas gődényeknek, kis kárókatonáknak a kedvelt költőhelye. Az árnyékos helyeken több mediterrán orchideafajta él.
Zagoriai falvak
1975-ben nyilvánították nemzeti parkká. Farkasok és medvék is élnek itt.
Olümposz Nemzeti Park
Görögország legmagasabb hegye. Hegyvidéki madarak és vadvirágok élőhelye, melyek közül 20 faj csak itt található.
Parnasszosz Nemzeti Park
Mozgalmas hegyvidéki táj. Az erdőkben főleg erdei madarat láthatunk, búbos cinegét, tüzesfejű királykát, az erdőhatár felett havasi szürkebegy kerti sármány, kövirigó fészkel. A Parnasszosz lejtőit tavasszal és nyáron vadvirágok népesítik be, nárciszok, sáfrányok, tárnicsok.