EU-25 honlapja

Lettország

Oktatási rendszer

Áttekintés

A tankötelezettségi 5 évestől 16 éves korig tart. Lettországban az óvoda nem, ám iskola előtti képzés kötelező.

Iskola előtti nevelés

Lettországban az óvoda nem, ám iskola előtti képzés kötelező az 5 és 7 éves korú gyermekek számára. Az iskola előtti képzésre óvodákban, illetve egyéb előkészítő intézményekben kerülhet sor. A képzés célja, hogy elősegítse a gyermekek fejlődését, és felkészítse őket az általános iskolai oktatásra.

Általános iskola

A lett oktatási rendszer alapképzése 9 év. Az általános iskolát a gyermekek 7 éves korukban kezdik. A tananyagot a nemzeti képzési program határozza meg.

Az általános iskolai képzés általános záróvizsgával végződik, amit az Oktatási és Tudományos Minisztérium felügyel. Azon diákok, akik nem teljesítették valamennyi kötelező tantárgyat és/vagy nem tettek záróvizsgát, iskolai jelentést kapnak, mellyel tanulmányaikat 2, illetve 3 éves szakmunkás program keretében folytathatják.

Középiskola

A középiskolai képzési programoknak két nagy csoportját kell megkülönböztetnünk: a gimnáziumi, valamint a szakiskolai képzést. A középiskolák felvételi vizsgát tarthatnak.

Gimnázium:

A három éves gimnáziumi képzés tananyaga 8 kötelező és 3-6 választható tantárgyból tevődik össze. Az iskola végeztével a diákok érettségi bizonyítványt kapnak. A gimnázium sikeres befejeztével a diákok a felsőoktatásban folytathatják tanulmányaikat.

Szakiskolák:

4 éves szakközépiskolai képzésben azon diákok folytathatják tanulmányaikat, akik sikeresen befejezték az általános iskolát. A képzés végén érettségi vizsgát és szakvizsgát tehetnek a hallgatók.

3 éves szakképzési programban azon diákok folytathatják tanulmányaikat, akik sikeresen befejezték az alapképzést.

2, illetve 3 éves alap szakképzési programot biztosítanak azon diákok számára, akik nem szereztek bizonyítványt az általános iskolában, legalább hét osztályt elvégeztek az általános iskolában, s nem töltötték be 15 életévüket.

Felsőoktatás

A felsőoktatási rendszer kettős: megkülönböztetik a tudományos és a szakmai felsőoktatási képzést, ugyanakkor ez a kettősség külön nem intézményesült. Az egyetemek egyaránt folytatnak tudományos és szakmai felsőoktatási képzéseket.

Felnőttoktatás

Általános felsőoktatást kínál képzetlen felnőttek számára az esti iskola, ahol alapfokú és középfokú képzettséget lehet szerezni. Néhány esti iskola arra specializálódnak, hogy általános képzést és ehhez kapcsolódó tanfolyamokat tartson kimondottan felnőtteknek.

Különféle felsőoktatási programokat kínálnak magán oktatási intézmények, helyi hatóságok által létrehozott regionális szintű felnőttképzési központok, szakmai testületek, az Oktatási és Tudományi Minisztérium Oktatási és Képzési központja. A népfőiskolák fő célja a vidéki lakosok színvonalas oktatása.

Diplomák elismerése

A diplomák elismerésében az EU tagállamaiban működő ún. NARIC központok adnak felvilágosítást

A magyarországi NARIC központként működő Magyar Ekvivalencia és Információs Központ honlapját itt találja.

Litvánia Felsőfokú Oktatási Intézményei:
http://www.braintrack.com/linknav.htm?pprevid=54&level=3
Csereprogramok és támogatási lehetőségek, tanulási lehetőségek:
www.europa.eu.int/ploteus
Európai önéletrajz, Europass:
www.europass.hu
www.europass.cedefop.eu.int
Forrás