EU-25 honlapja

Lettország

Utazási információk

Szent Péter templom (Riga)

Riga jelképe a Szt. Péter-templom. 1209-ben presbitertemplomként említi meg egy oklevél. Ekkor még csak egyetlen egyszerű csarnokból állt. A 15. században háromhajós, körfolyosós bazilikát építettek itt a rigaiak. Ez a Baltikum jelentős gótikus építménye volt. Az eredetileg gótikus torony 1666-ban ledőlt, amelyet a ma is látható nyolcszög alakú barokk toronnyal helyettesítettek.

A 120 méter magas toronysisak akkoriban a világ legmagasabb faépítményének számított. 1721-ben villámcsapás érte a tornyot, de Nagy Péter cár még a tűzvész éjszakáján megparancsolta a rigaiaknak, hogy eredeti formájában építsék újjá. A második világháború harcai miatt megsérült fatornyot fémmel helyettesítették, de az 1746-ban készült toronyórát eredeti formájában újították fel.

Az óra napközben háromóránként játssza a "Riga dimd" (Riga zeng) című lett népdalt. Egyedülálló a templom háromszorosan megtört koronapárkányzata is. Hétköznapokon kiállítóteremnek használják a templomot. A barokk toronygalériába lifttel juthatnak fel a látogatók.

Eck Konvent (Riga)

Eck patrícius és felesége 1592-ben özvegyek számára alapított menhelyet a későgótikus János-templom mellett. Róla nevezték el a sárgára festett épületet Eck Konventnek (másik neve: Eck Konventje). Homlokzatán egy 17. század eleji kődombormű látható, melynek címe: Krisztus és a bűnös asszony. Az Eck Konvent és a János-templom között átvezető kapun a János-udvarra jut a látogató. A hajdani városfal felújított részlete található itt. Érdekessége a 13. századi lőrések és a várfolyosó.

Feketefejűek Háza (Riga)

Az óváros látványossága a Feketefejűek Háza (Melngalvju nams). A nőtlen kereskedők egyesületének épülete volt. Oromfala 28 méter magas. Szobrok díszítik a pazar oromzatot. A Roland-figura szobra az ógermán mitológia befolyására utal. Az első emeleten kiállítás mutatja be a ház történetét.

Bauska vára (Bauska)

Zemgale tartományban (Dél-Lettországban) a Litvánia és Livónia közötti kereskedelmi út védelme miatt a Német Lovagrend 1443-ban vastag falú várat építtetett Bauskában. A vár romjai ma is megcsodálhatók. Szép kilátás nyílik a környékre a Neumas és a Musa összefolyásánál.

Az elővár területén álló, felújított palotában ma a Bauska Kastélymúzeum található. A város 16. századi protestáns templomát - a Szentlélek-templomot - is érdemes megtekinteni. Nyugati tornyán ma is láthatók a lőrések.

Rundāle-kastély (Pils Rundāle) együttese

Bauskától 11 km-re nyugatra, Rigától 77 km-re délre található a "kis-Versailles"-ként is emlegetett háromszárnyú építmény. Ma állami fogadások zajlanak itt. A kastély története: Anna Ivanovna cárnő kurföldi herceggé tette "kegyeltjét", Ernst Johann Biront (1690-1772). Biron "mutatós nyári lakot" szeretett volna éppíttetni magának. A cár udvari építészét, Francesco Bartolomeo Rastrellit kérte fel, aki a szentpétervári Téli Palotát tervezte.

1736-ban kezdődött a kastély építése, de négy év múlva félbehagyták az építkezést, mert Biron az udvar kegyvesztettjévé vált mint a cárnő barátja, emiatt Szibériába száműzték. Nagy Katalin cárnő azonban később megkegyelmezett Bironnak, ezért 1764-ben folytathatták az építkezést. Gyönyörű a kastély Arany Terme.

Az orosz Suvalov grófok birtokolták legtovább az épületet, őket ábrázolják a festmények is. A Fehér Terem mennyezetstukkóiról híres, de szép a Rózsaszoba és a kastély körüli francia park is. Hajdanában 300.000 hársfa díszítette.

Kurföldi Svájc (Kurzemes Sveice) és a világ legészakibb szőlőhegye

A sík kurzemei táj kb. 100 km-re Rigától, Talsi környékén megváltozik. Magasabb dombok jellemzik (a legmagasabb 175 méterrel van a tenger szintje felett). A dombok között festői völgyek terülnek el: ilyen például az Abava völgye. A völgy fölött 1873-ból származó híd ível át. Kandava városa fölött hegy magasodik, ahol ma is láthatók az egykori lovagvár falmaradványai.

A várhegy lábánál áll a négyzet alakú Lőportorony. Mindössze 25 km-t kell megtennie a turistának a folyó mentén, hogy elérje a világ legészakibb szőlőhegyét. Teraszos lejtőjén már a középkorban is termesztettek szőlőt. Az Abava bal partján a Pedvāle Szabadtéri Múzeum látható.

Gauja Nemzeti Park, Turaida vára

Livóniában, a Gauja ősfolyam völgyében 30 méternél is magasabb kösziklák, üregek, barlangok között vezet az út a Gauja Nemzeti Parkban. A természeti látnivalók mellett az épített környezet is szép látnivalókkal szolgál. A Gauja-völgy fölött a Kardtestvérek 1207-1226 között lovagvárat építettek. Sigulda és Krimulda települések között 1000 méternél is hosszabb függővasúton utazhatnak a turisták.

Turaida várának helyén már a 13. század elején állhatott egy favár, ez azonban leégett. A rigai püspök 1214-től annak a helyén felépíttette „Fredeland” várát, amely később a „Treyden” nevet kapta. 1776-ban ez is leégett. Újjáépítését az 1950-es években kezdték el. A Vármúzeum a lívek történetét mutatja be. Az Öregtoronyból a Gauja völgyére nyílik kilátás.