Országmenü
Portugália
Folklór
Népszokások
Rendszeresen megtartják az egyházi ünnepeket, és nagyon szeretik a fesztiválokat is. A Carnival az egyik legnagyobb ünnepük, amelyet Húsvét előtt hat héttel rendeznek meg minden évben.
Előadásokkal és színdarabokkal színesítik a Szent Hetek nevű fesztivált. Júliusban ünneplik a Festa de Sao Joaot, Portó tartomány legnagyobb ünnepét, amikor fergeteges utcabálokon vehet részt a vendég.
Szinte minden városnak van saját védőszentje. Tiszteletükre rendszerint úgynevezett fiestát (fesztivált) tartanak. Lisszabonban például június 13-án Szent Antalt, Portóban baptista Szent Jánost, Sao Miguelben pedig a csodatevő Jézus Krisztust ünneplik.
Szent János ünnepe
Szent János ünnepén, június 24-én parádékat, tűzijátékokat és bikaviadalokat tartanak országszerte. Baptista Szent Jánost általában a tűzzel és a vízzel azonosítják. Az emberek Szent János ünnepén tábortüzeket gyújtanak. A legenda szerint Szent János estélyén a víznek mágikus ereje van.
Bikaviadal portugál módra
Bikaviadal
A Spanyolországban űzött bikaviadaltól egy nagyon fontos dologban különbözik a portugál bikaviadal, a „corrida de toiros”. Annak ellenére, hogy az állat bármikor halálos sebet ejthet a matadoron, a bika csak a vágóhídon fejezheti be életét.
A másik fontos különbség az, hogy Portugáliában elterjedtebbek a lóhátról űzött bikaviadalok, mert a spanyol király rendelete nyomán megtiltották, hogy a bikát lándzsával szúrják le lóhátról. Ezért a bikaviadalok eme nemesebb ága átköltözött Portugáliába.
Népmese
A szamárfülű királyfi
Egyszer volt egy király, aki nagyon búsult, mert nem volt gyereke; elhívatott hát három tündért, és megkérte őket, gondoskodjanak róla, hogy a királynénak fia szülessen.
A tündérek megígérték a királynak, hogy teljesítik a kívánságát, és azt is tudtára adták, hogy ők is ott lesznek a kis királyfi születésénél. Kilenc hónap múlva a királyi párnak csakugyan fia született, s a tündérek felruházták a kis királyfit adományaikkal.
Az első tündér így szólt: - Légy te a világ legszebb királyfija!
A második tündér így szólt: - Légy erényes és okos, ha megnősz!
A harmadik tündér pedig ezt mondta: - Nőjön két szamárfüled!
S azzal a három tündér odébbállt, a kis királyfinak pedig nemsokára szamárfüle nőtt. A király rögtön megparancsolta, hogy készítsenek egy sapkát, amit majd a királyfi fejére húznak, hogy eltakarják vele a szamárfüleit. A sapkát elkészítették, fejére húzták a királyfinak, s az apja elrendelte, hogy ezt mindig viselnie kell.
Telt-múlt az idő, s a kis királyfi egyre szépült, napról napra szebb lett, s az udvarnál senki sem tudta, hogy szamárfüle van. Lassacskán felcseperedett, s amikor olyan idős lett, hogy kisarjadt a szakálla, és borotválásra lett volna szüksége, a király magához hívatta az udvari borbélyt, és így szólt hozzá:
- Meg kell borotválnod a királyfit, de ha elárulod bárkinek is, hogy szamárfüle van, akkor a halál fia vagy.
A borbély nagyon szerette volna elmesélni, hogy mit látott, amikor a királyfit borotválta; de hát a halálról mégiscsak félt, s inkább hallgatott. Egy szép napon aztán elment gyónni, és így szólt a gyóntatóatyjához:
- Tudok egy titkot, amit meg kell őriznem, de ha senkinek sem mondhatom el, hát belehalok, ha pedig elárulom, akkor megöl a király. Mit tegyek, atyám, adj tanácsot!
A gyóntatóatya így felelt: - Eredj ki fiam a völgybe, áss egy lyukat a földbe, s mondd el a titkodat a lyuknak; mondd el annyiszor, amíg azt nem érzed, hogy megkönnyebbültél, s nem nyomja már a lelkedet; aztán temesd be megint a lyukat!
A borbély megfogadta a jó tanácsot. Kiment a völgybe, ásott egy lyukat, elmondta a lyuknak a titkát, s addig-addig ismételte, amíg meg nem szabadult a terhétől, aztán újra betemette a lyukat, és hazament megkönnyebbülten.
Azon a helyen, ahol a borbély a lyukat ásta, nemsokára nőtt egy nádszál. A pásztorok egyszer arrafelé hajtották el nyájukat, s ahogy meglátták a nádszálat, levágták, és furulyát faragtak belőle maguknak. Amikor játszani kezdtek a furulyájukon, a furulya megszólalt, és azt mondta: - Szamárfülű a királyfi.
Ez a hír aztán lassacskán elterjedt az egész városban, s amikor a király is megtudta, megparancsolta, hogy vezessék elébe az egyik pásztort. Fel is hozták az egyik pásztort a király udvarába, s a király azt mondta neki: - Fújj bele a furulyádba!
A pásztor belefújt, a furulya pedig megszólalt ugyanolyan hangon ugyanarra a dallamra: - Szamárfülű a királyfi.
A király elkérte a pásztortól a furulyát, hogy maga is megpróbálja. Belefújt. - Szamárfülű a királyfi - mondta a furulya. Akárhányszor próbálta is a király, a furulya mindig csak ezt mondta, csak ezt az egy nótát fújta. A király magához hívatta megint a tündéreket, és megkérte őket, hogy tüntessék el a királyfi szamárfüleit.
A három tündér megérkezett, összehívatta az egész udvart, s megparancsolta a királyfinak ott mindnyájuk előtt, hogy vegye le a sapkáját. A királyfi megijedt, szabódott, tiltakozott. - Nem szabad levennem soha a sapkámat - mondta.
- Vedd le a sapkádat! - mondták a tündérek. Mikor aztán a királyfi mégis rászánta magát, és levette a sapkáját, a király, a királyné és maga a királyfi is boldogan látta, hogy nincs is neki szamárfüle! Ettől a naptól fogva a pásztorok nádszálból faragott furulyái soha többé nem fújták azt, hogy: "Szamárfülű a királyfi."