Évfordulók Hajdú-Biharban 2011
Január
- 1951. jan. 1. Macsi tanyavilág. Állandó mozit avattak. 60 éve
- 1961. jan. 1. Debrecen. Létrejött a Debreceni Városi Könyvtár. 50 éve
- 1986. jan. 1. Püspökladány városi rangot kapott. 25 éve
- 1991. jan. 1. Álmosd és Bagamér, a két szomszédos település felbontotta társközségi együttmunkálkodását. 20 éve
- 2001. jan. 1. Debrecen. Először rendeztek a Debreceni Református Nagytemplomban újévi koncertet. 10 éve
- 1971. jan. 2. Bánszki Tamás festő, grafikus, szobrász, debreceni tanár, a Debrecen katolikus múltja című kötet illusztrátora e napon Földeákon elhunyt. 40 éve
- 1831. jan. 4. Osváth Pál csendbiztos, helytörténeti író, a sárréti emberek világának ábrázolója e napon Kismarján született. 180 éve
- 1846. jan. 5. Ángyán János református lelkész, egyházi író, a Debreceni Református Kollégium hallgatója, nádudvari és hajdúböszörményi rektor e napon Veszprémben elhunyt. 165 éve
- 1961. jan. 5. Debrecen. A Csokonai Gimnáziumban iskolamúzeum alapításáról készített interjút a Napló Porcsalmy János történelmi szakfelügyelővel. 50 éve
- 1766. jan. 6. Fazekas Mihály költő, botanikus, Csokonai Vitéz Mihály és Földi János barátja, a felvilágosodás eszméinek képviselője e napon Debrecenben született. 255 éve
- 1946. jan. 6. Debrecen-Nyírlugos. Átadták a forgalomnak a vasútvonalat. 65 éve
- 1951. jan. 6. Komádi. Mozit avattak. 60 éve
- 1951. jan. 7. Hajdúbagos. Mozit avattak. 60 éve
- 1981. jan. 8. Kiss Sándor Komádiban született szobrász, derecskei tanár e napon Gyulán elhunyt. 30 éve
- 1976. jan. 9. Pálfy József újságíró, 1924-től 1949-ig nyugdíjazásáig a Debrecen, majd utóda, a Keletmagyarországi Napló felelős szerkesztője, a Magyar Nemzet debreceni tudósítója e napon Debrecenben elhunyt. 35 éve
- 1881. jan. 10. Medgyessy Ferenc szobrászművész, a Déri Múzeum előtti térre készített szobrok párizsi Grand Prix-díjasa e napon Debrecenben született. 130 éve
- 1891. jan. 10. Karácsony Sándor pedagógiai, filozófiai író, egyetemi tanár e napon Földesen született. 120 éve
- 1611. jan. 11. Bagamér. Báthory Gábor erdélyi fejedelem a havasalföldi Tergovistyén kelt. oklevelében Fekete Jánosnak és kb. ezer hajdújának adományozta a települést. 400 éve
- 1946. jan. 11. Debrecen. Megalakult az Ady Társaság Olvasóköre. 65 éve
- 1956. jan. 12. Balogh István grafikus, miniatűrfestő, a Holnap Társaság tagja, többek között Ady Endre köteteinek illusztrátora e napon Nagyváradon elhunyt. 55 éve
- 1946. jan. 13. Bihar megye. Megalakult a Népművelési Tanács. 65 éve
- 1946. jan. 15. Debrecen-Pallag. Megkezdődött a Nemzeti Parasztpárt pallagi téli paraszt egyeteme, ami négyhetes tanfolyam volt. 65 éve
- 1896. jan. 16. Búzás Pál debreceni jogtanár, főiskolai levéltárnok e napon Debrecenben elhunyt. 115 éve
- 1881. jan. 17. Oláh Gábor író, költő, műfordító, irodalomtörténész e napon Debrecenben született. 130 éve
- 2001. jan. 17. Debrecen. A református egyház kérésére a Műemlékvédelmi Hivatal kezdeményezi a Méliusz téri református templom védetté nyilvánítását. 10 éve
- 1926. jan. 18. Blaha Lujza színésznő, a századvégi népszínművek primadonnája, „a nemzet csalogánya”, aki 1866-ban a Debreceni Színháznál kezdte pályáját, e napon Budapesten elhunyt. 85 éve
- 1996. jan. 18. Rigasz Hondromatidisz Debrecenben élő görög szobrászművész e napon
- elhunyt. 15 éve
- 1826. jan. 19. Segesvári István debreceni orvos, fordító, irodalomtörténész , az első magyar nyelvi és irodalmi vázlatos áttekintés szerzője e napon Debrecenben elhunyt. 185 éve
- 1946. jan. 20. Debrecen. Megalakult a Magyar-Francia Társaság. 65 éve
- 1921. jan. 21. Kürthy Sándor festő, grafikus e napon Berettyóújfaluban született. 90 éve
- 1951. jan. 22. Debrecen. Megnyílt az Agrártudományi Egyetem Tanárképző Intézete. 60 éve
- 1921. jan. 23. Géresi Kálmán történész, irodalomtörténész, főiskolai tanár, a diplomatika és a legújabb kori történelem oktatásának bevezetője a főiskolai képzésben, a debreceni Csokonai Kör alelnöke, majd elnöke e napon Debrecenben elhunyt.
- 1921. jan. 23. Tóth-Vissó Árpád festő, grafikus, Gáborjáni Szabó Kálmán és Félegyházi László tanítványa e napon Debrecenben született. 90 éve
- 1961. jan. 25. Debrecen. A Napló hírt ad a Nagy Sándor-telepen egy 6 tantermes gyógypedagógiai iskola, egy 8 tantermes általános iskola és a Bartók Béla úton egy 8 tantermes általános iskola építéséről. A Nagy Sándor-telepi iskolák építkezéseiről már korábban hírt adott a Napló. 50 éve
- 1941. jan. 26. Hőgye István történész, levéltáros, költő, drámaíró, műfordító e napon Hajdúbagoson született. 70 éve
- 1881. jan. 29. Ady Lajos irodalomtörténész, pedagógiai író, Ady Endre öccse és hagyatékának gondozója, a debreceni Ady Társaság elnöke e napon Érmindszenten született. 130 éve
- 1961. jan. 31. Debrecen. Lófogat (stráfszekér) e napon közlekedhetett utoljára a belvárosban a debreceni rendőrkapitányság forgalomszabályozási rendelkezése alapján. 50 éve
Február
- 1906. febr. Debrecen. Befejeződött az evangélikus iskola építése. A tanárok és diákok birtokba vehették az új épületet. 105 éve
- 1926. febr. Debrecen. Elkezdődött a Déri Múzeum építése Györgyi Dénes és Münnich Aladár tervei alapján. 85 éve
- 1946. febr. 1. Berettyóújfalu. Ismét megjelent „Biharvármegye hivatalos lapja.” 65 éve
- 1976. febr. 2. Miklós Jutka berettyóújfalui születésű költő, aki Ady Endre köréhez tartozott és nevét A Holnap című antológia tette ismertté, e napon Párizsban elhunyt. 35 éve
- 1911. febr. 3. Debrecen város törvényhatósági bizottsága a Nagyerdő területéből parkerdőnek nyilvánított 574 kh-t, míg az erdő többi részét, 1782 kh-t előzetes betelepítés után kitermelésre jelölte ki. 100 éve
- 1996. febr. 3. Hajdúböszörményben rendezték a Sensor Autósport Egyesület versenyautó- és motor-kiállítását. 15 éve
- 1941. febr. 4. Megjelent a Tiszántúl című újság mint református szellemű napilap Kovács József lelkipásztor szerkesztésében és kiadásában. A lap a Márciusi Front eszméit közvetítő Tiszántúli Független Újság folytatása volt. 70 éve
- 1991. febr. 8. Debrecen. „4H Klub alakul a Tócóskerti Általános Iskolában” - adta hírül a Hajdú-Bihari Napló. 20 éve
- 1951. febr. 10. Tiszacsege. A községben bevezették a villanyvilágítást. 60 éve
- 1951. febr. 11. Sárrétudvari. Mozit avattak. 60 éve
- 1676. febr. 11. Debrecen. A hitükért gályarabságra hurcolt protestáns lelkészek, prédikátorok emlékére 1875-ben emelt Gályarabok emlékoszlopára ezt a feliratot vésték: „De Ruyter Mihály hollandi tengernagy a szabadító. 335 éve
- 1816. febr. 12. Sárosy Gyula költő, Kossuth Lajos híve, 1849-ben Debrecen kormánybiztosa, Világos után Komádiban bujdosó, Krinolin című verse miatt internált alkotó e napon Borossebesen született. 195 éve
- 1896. febr. 12. Marconnay Tibor költő, író, műfordító, Garai Gábor költő apja, aki az 1960-as évek elején Debrecenben telepedett le és itt közölte írásait, e napon Sajtoskálon született. 115 éve
- 1981. febr. 12. Alföldi András régész, ókortörténész, 1923-tól 1932-ig debreceni egyetemi oktató e napon Princetonban (az Egyesült Államokban) elhunyt. 30 éve
- 1941. febr. 13. Csűry Bálint nyelvész, egyetemi tanár, könyvtáros, a magyar népnyelvkutatás kiemelkedő alakja e napon Debrecenben elhunyt. 70 éve
- 1946. febr. 14. Hajdú vármegye vármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlése Debrecenben beiktatta tisztségébe Balogh István főispánt. 65 éve
- 1901. febr. 16. Kalocsa Róza ifjúsági író, műfordító, pedagógiai szakíró és pedagógus, aki a magyar nyelv rendszeres használatát bevezette a nőnevelésbe, de mellette francia, angol nyelvkönyveket és volapük nyelvtant is írt, e napon Debrecenben elhunyt. 110 éve
- 1946. febr. 17. Debrecen. A Nemzeti Segély „Országos Gyermekhét” nevű akcióját ünnepélyes keretek között e napon megnyitották. 65 éve
- 1996. febr. 18. Berettyóújfalu. Hunyadi Mátyásról nevezték el a 4. Számú Általános Iskolát. 15 éve
- 1996. febr. 19. Debrecen. A Cívis Hotel és Gasztronómiai Rt. által alapított Cívis-díjat első ízben Hubay Miklós író és Pomogáts Béla irodalomtörténész kapta. 15 éve
- 1861. febr. 22. Ambrus Zoltán író, műfordító, a modern magyar próza egyik megteremtője, aki Biharkeresztesen is élt, a debreceni vasúti régi indóház szolgálati lakásában e napon született. 150 éve
- 1921. febr. 22. Nagy János irodalmár, tanár, az irodalmi ismeretterjesztés munkása, Az irodalomóra című, több kiadást megért módszertani könyv szerzője e napon Mezőcsáton született. 90 éve
- 1951. febr. 23. Darvas szövetkezeti község lett, elsőként a megyében. 60 éve
- 1951. febr. 23. Nádudvar. Ezen a napon fejeződött be a termelőszövetkezeti csoportok szervezése. 60 éve
- 1921. febr. 24. Mocsár Gábor író, szerkesztő, az 1945 utáni szociográfiai irodalom jelentősalakja, 1962 és 1964 között az Alföld című irodalmi lap főszerkesztője e napon Nyírmártonfalva-Guthon, vákáncsos család gyermekeként született. 90 éve
- 1811. febr. 24. Bessenyei György író, költő, filozófus, a magyar felvilágosodás egyik vezéralakja e napon Pusztakovácsiban (a mai Bakonszegen) elhunyt. 200 éve
- 1826. febr. 25. Debrecen. Megalakult a La Fontaine Irodalmi Társaság debreceni osztálya. Vezetésével Hankiss Jánost bízták meg. 85 éve
- 1826. febr. 25. Idősb Móricz Pál író, hírlapíró, ügyvéd, akinek munkásságát Mikszáth Kálmán többször is méltatta, e napon Taracközön született. (Az „idősb” jelzőt Dankó Imre rendelte nevéhez, hogy fiától megkülönböztesse.) 185 éve
- 1951. febr. 25. Hajdúnánás. Kultúrotthont avattak. 60 éve
- 1986. febr. 27. Barcza Gedeon sakkozó nagymester, szerkesztő, szakíró, a debreceni diákélet fontos szereplője, többek között Németh László: Debreceni Káté című munkájának az Új Vetés című diáklapban helyet adó szerkesztő e napon Budapesten elhunyt. 25 éve
Március
- 1716. márc. (?) Veresegyházi Tamás debreceni református lelkész és püspök, egyházi író, debreceni, biharpüspöki, bihari, hajdúszoboszlói tanár feltehetően ebben a hónapban Debrecenben született. 295 éve
- 1691. márc. 1. Harsányi M. István egyházi író, református lelkész Debrecenben tanult. Kocsi Csergő Bálinttal közösen megírta gályarabságra ítéltetésük, fogságuk, szabadulásuk történetét. E napon, máig ismeretlen helyen elhunyt. 320 éve
- 1936. márc. 1. Uhrin Tibor, Cs. festő, iparművész, a Nagyerdei Művésztelep és a Hajdúböszörményi Nemzetközi Művésztelep alkotója, a debreceni Tanítóképző Intézet adjunktusa e napon Békéscsabán született. 75 éve
- 1996. márc. 1. Debrecen. A Hajdú-Bihar Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők Társulásának alakuló ülése. 15 éve
- 1996. márc. 1. Fazekas József (1906-1996) nádudvari népi iparművész, a fekete kerámia egyik jeles mestere e napon elhunyt. 15 éve
- 1891. márc. 7. Boross Sándor költő, a debreceni tanítóképző hallgatója, a debreceni diákélet ábrázolója e napon Szárazberek településen született. 120 éve
- 1906. márc. 7. Bakó Ágnes író, műfordító, mesék, gyermek- és ifjúsági regények szerzője, debreceni emlékek ábrázolója e napon Derecskén született. 105 éve
- 1961. márc. 9. Horváth János irodalomtörténész, debreceni középiskolai diák, a magyar irodalomtörténet-írás nagy alakja e napon Budapesten elhunyt. 50 éve
- 1951. márc. 11. Ezen a napon jelent meg utoljára a Debreczen, a Független Kisgazda Párt napilapja. 60 éve
- 1926. márc. 13. Benedek János költő, újságíró, a Debreczen felelős, majd főszerkesztője, Hajdúböszörmény országgyűlési képviselője e napon Budapesten elhunyt. 85 éve
- 1996. márc. 14. Berettyóújfalu. Az Eötvös József Szakképző Intézet nevet vette fel a 126. Számú Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola. Leleplezték a nagy író és politikus mellszobrát, Nemes Sándor fafaragó művész alkotását. 15 éve
- 1911. márc. 16. Debrecen. Megindult a villamos közlekedés. 100 éve
- 1971. márc. 16. Hajdú-Bihar megye. Kormányhatározatot bocsátottak ki arra a célra, hogy a településhálózat minél hatékonyabban szolgálja a termelőerők racionalizálását és a lakosság színvonalas ellátását. 40 éve
- 2006. márc. 20. Hőgye István hajdúbagosi születésű történész, levéltáros, költő, drámaíró, műfordító e napon Debrecenben elhunyt. 5 éve
- 1996. márc. 22. Derecske. Derecskéért Polgári Kör Egyesület alakult. 15 éve
- 1996. márc. 22. Hajdúböszörmény. Hagyományteremtő szándékkal gazdanapot rendeztek. 15 éve
- 1906. márc. 23. Debrecen. Megalakult a Petőfi Dalkör. A nemzeti dal művelését és a Petőfi-kultusz ápolását tekintették céljuknak. 105 éve
- 1931. márc. 23. Bényi Árpád festő, grafikus, rajzpedagógus, Csokonai-díjas, a hajdúböszörményi nemzetközi művésztelep egyik alapítója e napon Dicsőszentmártonban született. 80 éve
- 1996. márc. 24. Vargha Balázs irodalomtörténész, Csokonai-kutató, aki a debreceni egyetemen tanult, e napon Budapesten elhunyt. 15 éve
- 1976. márc. 25. Farkas Imre költő, író, zeneszerző, debreceni nóták szerzője, akit Somlyó Zoltán „méltóságos költőnek” nevezett, e napon Budapesten elhunyt. 35 éve
- 1996. márc. 25. Derecske. A Rádió Derecske elindította a műsorsugárzást a 97,4 MHz-es hullámhosszon. 15 éve
- 1931. márc. 26. Stetka Éva költő, műfordító, esszéíró, tanár, az Egyetemi Könyvtár munkatársa e napon Szegeden született. 80 éve
- 1836. márc. 28. Balogh Ferenc egyházi író, főiskolai tanár, lapszerkesztő, bibliográfus, a magyar protestáns egyháztörténet kutatója e napon Nagyváradon született. 165 éve
- 1976. márc. 28. Angyal Endre irodalom- és művészettörténész, debreceni középiskolai és egyetemi oktató, a magyar reneszánsz és barokk művészet kutatója e napon Pécsett elhunyt. 35 éve
- 1996. márc. 28. Debreceni Orvostudományi Egyetem. Átadták a Nukleáris Medicina Központ épületét. 15 éve
- 1921. márc. 29. Kollányi Boldizsár író, újságíró, filozófus, Ady Endre barátja, A Holnap című antológia 2. kötetének szerkesztője és utószavának írója e napon Berettyóújfaluban elhunyt és ott temették el. 90 éve
- 1936. márc. 30. Móricz Pál író, újságíró, fordító, a Debreczen szerkesztője és a Debreczeni Független Újság felelős szerkesztője, a Hortobágy és a Hajdúság életének ábrázolója e napon Budapesten elhunyt. 75 éve
- 1831. márc. 31. Bartha Mór református lelkipásztor, a Debreczen című lap szerkesztője, a függetlenségi eszme harcosa, Ady Endre segítője e napon Fehérgyarmaton született. 180 éve
Április
- 1911. ápr. 2. Debreceni Zsidó Gyermekvédő Egyesület alakult. 100 éve
- 1936. ápr. 3. A Debrecen című napilapban megjelent a szavazás eredményeként a legkedveltebb filmek tizennégyes listája, amelyen szerepelt többek között Az új földesúr; Légy jó mindhalálig; Meseautó; Hippolit, a lakáj; Vén gazember; Köszönöm, hogy elgázolt; Édes mostoha stb. A legelső film 6357 szavazatot kapott. 75 éve
- 1951. ápr. 4. Berettyóújfalu. Felavatták a Berettyóújfalui Körzeti Könyvtárt. 60 éve
- 1996. ápr. 5. Hajdú-Bihar megye. A Magyar Közlönyben megjelent az 1996. évi XXI. törvény (Nemzeti Területfejlesztési és Területrendezési Törvény), amely a megye területét hét kistérségre tagolta Balmazújváros, Berettyóújfalu, Debrecen, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Polgár, Püspökladány körzetközpontokkal. 5 éve
- 1801. ápr. 6. Földi János költő, író, műfordító, nyelvész, természettudományi szakíró, orvos, akinek sokoldalúságát, emberi nagyságát Csokonai is nagyra értékelte, e napon Hajdúhadházon elhunyt. 210 éve
- 1921. ápr. 10. Debreceni Református Kollégium. „Gróf Tisza István emlék-alapítvány” alapító levelének keltezése. Gróf Tisza Istvánné és Tisza Ilona alapítók Tisza István emlékének ápolására, az internátusi költségek fedezésére, tankönyvsegélyre stb. szánták az alaptőkét, 100.000 Koronát. 90 éve
- 1946. ápr. 10. Debrecen. Megalakult a Magyar-Román Társaság. 65 éve
- 1961. ápr. 12. Sarkadi Imre író, újságíró, balmazújvárosi általános iskolai tanár e napon, máig tisztázatlan körülmények között, Budapesten elhunyt. 50 éve
- 1886. ápr. 14. Tóth Árpád költő, újságíró, műfordító e napon született Aradon. 125 éve
- 1901. ápr. 18. Németh László író, esszéista, a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő egyénisége, aki Gulyás Pál vendégeként többször időzött Bocskaikertben és a letelepedés szándékával ingatlant is vásárolt ott, e napon született Nagybányán. 110 éve
- 1911. ápr. 19. Debreceni Református Kollégium. A kollégium tanácsának ekkori ülésén kiállították a „TÓTH EMIL és GYULA rokoni ösztöndíj alapítvány” alapítólevelét. Előzménye: Tóth Ferencz debreceni lakos 1909. márc. 4-én kelt. Végrendeletében örököséül a kollégiumot nevezte meg. 100 éve
- 1946. ápr. 21. Kaba. Megalakult az Újgazdák és Földhözjutottak Országos Szövetségének (UFOSZ) első Hajdú-Bihar megyei csoportja. 65 éve
- 1821. ápr. 23. Benedek Mihály református püspök, egyházi író, egy 100 éven át használt énekeskönyv szerkesztője és egyes források szerint a Mondolat egyik kezdeményezője e napon Debrecenben elhunyt. 190 éve
- 1871. ápr. 24. Zsutai János költő, a Debreceni Református Kollégium diákja, debreceni tanító, aki később alkoholista lett és gyilkosság miatt nyolcévi várbörtönre ítélték, e napon Budapesten öngyilkos lett. 140 éve
- 1996. ápr. 25. Debrecen. A Tímárházban állandó kiállítás nyílt e mesterség történetéről. 15 éve
- 1911. ápr. 27. Várady Lajos festő, szobrász, részben az alföldi iskola hagyományait követő művész e napon Nádudvaron született. 100 éve
- 1966. ápr. 27. Alföldi János debreceni születésű érmész, ötvös e napon Szombathelyen elhunyt. 45 éve
- 1976. ápr. 30. Nádasdi Péter író, újságíró, Veres Péter író legidősebb gyermeke feltehetően Balmazújvároson elhunyt. 35 éve
- 1986. ápr. 30. Grandpierre Lajos író, újságíró, 1948-tól Berettyóújfaluban a Bihari Néplap, majd a Hajdú-bihari Néplap és a Hajdú-bihari Napló főszerkesztő-helyettese e napon Debrecenben elhunyt. 25 éve
Május
- 1501. május Polgár, Szentmargita. Bakócz Tamás egri püspök e hónap végén Polgárt és Szentmargitát bizonyos szentmisék mondásának kötelezettségével az egri káptalannak adományozta. 510 éve
- 1561. máj. 1. Debrecen. Méliusz Juhász Péter ezzel a keltezéssel fogalmazta meg ajánlását a debreceni városi tanácsnak „A Szent Pal apastal levelenec mellyet a Colossabeliecnec irt predicacio szerent valo magyarázattya ...” című könyvének kiadása ügyében. A Huszár Gál által kiadott munka volt az első Debrecenben kiadott könyv. 450 éve
- 1976. máj. 1. Menyhárt József festő, grafikus, a Déri Múzeum restaurátora, „A képzőművészetek Debrecenben” című könyv szerzője (Debrecen, 1961) e napon Debrecenben elhunyt. 45 éve
- 1991. máj. 1. Hajdúhadház, Téglás. A Hajdúhadháztéglás településnév megszűnt a települések szétválásával. Mindkét település városi rangot kapott. 20 éve
- 1996. máj. 3. Debrecen. A Csokonai Színház a Kölcsey Kamaraszínházban előadta Morris Panych Történet a hetediken c. szürrealista komédiáját. Ez volt a mű magyarországi ősbemutatója. 15 éve
- 1901. máj. 5. Debrecen. Jablonczay Kálmán kezdeményezésére a debreceni írók és hírlapírók kimondták a „Debreceni Írók Köre” egyesület megalakítását. 110 éve
- 1996. máj. 5. Derecske. I. tiszántúli református kórustalálkozóra került sor a református templomban. 15 éve
- 1766. máj. 7. Budai Ézsaiás református lelkész, püspök, klasszika-filológus, történetíró, egyházi író, kiemelkedő művelődéstörténeti munkák szerzője, Csokonai szeretett tanára e napon Pér településen született. 235 éve
- 1996. máj. 7. Debrecen. A Down-kórban szenvedő gyerekeket foglalkoztató központ alapkövének letételére került sor. 15 éve
- 1876. máj. 15. Cserna Géza költő, debreceni joghallgató, elsőként a Hortobágy hasábjain jelentkező verselő, Aristides néven kritikusként is alkotó e napon Adonyban elhunyt. 135 éve
- 1896. máj. 18. Pálnagy Zsigmond festő, többek között a hajdúböszörményi Király Jenő tanítványa e napon Hajdúböszörményben született. 115 éve
- 1911. máj. 19. Debrecen. A város törvényhatósági bizottsága határozatban mondta ki, hogy szükségesnek tartja a debreceni homoki borvidék létrehozását és egy borközraktár létesítését. 100 éve
- 1936. máj. 19. Ecsedi István etnográfus, muzeológus, tanár, a Hortobágy első néprajzi felfedezője e napon Debrecenben elhunyt. 75 éve
- 1946. máj. 20. Debrecen. Megalakult az Országos Szabadművelődési Tanács helyi szervezete az iskolánkívüli művelődés előmozdítására., fejlesztésére, kiterjesztésére. 65 éve
- 1951. máj. 20. Kokad. Népkönyvtárat avattak. 60 éve
- 1906. máj. 22. Debrecen, Hajdú vármegye. Debrecenben tartották értekezletüket a környékről érkezett zeneigazgatók. Simonffy Emil debreceni zeneigazgató kezdeményezésére a résztvevők memorandumban kérték a kultuszminisztériumot, hogy vezesse be a zenetanítás országos ellenőrzését. 105 éve
- 1996. máj. 25. Debrecen, Víg Kend major. Autósmozi nyílt. 15 éve
- 1951. máj. 27. Görbeháza, Szerep, Angyalháza. Népkönyvtárat avattak. 60 éve
- 1961. máj. 27. Nagykereki. Bencsik János népművelési felügyelő megtekintette a kastály restaurálását. E dátummal keltezett jelentésében leírta, hogy Bocskai anyaga mellett néprajzi anyagnak is szerepelnie kell. Javasolta a néprajzi gyűjtőmunka elindítását. 50 éve
- 1996. máj. 28. Hajdúbagos. Felavatták a millecentenáriumi emlékoszlopot, Szabó Károly fafaragóművész alkotását. 15 éve
- 1996. máj. 31. Debrecen. A Cívisház Kft. székházában (Iparkamara u.2.) felavatták Hondromatadisz Rigasz görög származású debreceni szobrászművész Testvérek c. alkotását. 15 éve
Június
- 1951. jún. 2-3. Debrecen. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság első vándorgyűlése. Az első napot Csokonai Vitéz Mihály, a másodikat Tóth Árpád emlékének szentelték. Egyúttal megalakult a MIT kelet-magyarországi csoportja. 60 éve
- 1786. jún. 4. Varjas János főiskolai tanár, könyvtáros, 1753-tól a kántus irányítója, kiadó, egyforma magánhangzóval, például csupa e betűvel írt versek szerzője e napon Debrecenben elhunyt. 225 éve
- 1921. jún. 5. Debrecen. Az egyetem felvette Tisza István nevét. 90 éve
- 1881. jún. 7. Madai Gyula író, költő, pedagógus, a hajdúnánási kerület kormánypárti országgyűlési képviselője e napon Hajdúhadházon született. 130 éve
- 1951. jún. 7. Debrecen. Megalakult a Magyar Kémikusok Egyesületének debreceni csoportja. 60 éve
- 1941. jún. 8. Debrecen. Elkészült a Református Kollégium külön Csokonai Múzeuma. 70 éve
- 1901. jún. 9. Debrecen. Megalakult a Debreceni Dalkör. 110 éve
- 1996. jún. 10. Debrecen. Alternatív színházi szemle nyílt a „Belső vásártéren", párhuzamosan az országos színházi találkozóval. 15 éve
- 2006. jún. 12. Torok Sándor festőművész e napon Debrecenben elhunyt. 5 éve
- 1971. jún. 13. Kertész László költő, pedagógus, aki Hajdúböszörményben élt nevelőszülőknél, majd felnőttként sokat tett városáért, verseit az Alföld és a Napjaink című folyóiratokban közölte, e napon Hajdúböszörményben közúti balesetben elhunyt. 40 éve
- 1906. jún. 14. Debrecen. Megalakult a debreceni mentő egyesület. Két mentőkocsi teljesített szolgálatot. Nyilvános telefonállomások felállítását is tervezték. 105 éve
- 1906. jún. 15. Debrecen. A finnországi helszingforszi egyetem negyven dalosa a városba érkezett. Több alkalommal is felléptek. Ellátogattak a Hortobágyra is. 105 éve
- 1951. jún. 17. Hajdúböszörmény. Átadták a Hajdúsági Múzeumot. Ortutay Gyula, a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának elnöke mondott beszédet. 60 éve
- 1941. jún. 22. Debrecen, Hajdú megye. Hajnalban kitört a német-orosz háború, ezért déli 12 órától az ország egész területére légvédelmi készültséget rendeltek el. 23-án a diplomáciai viszony megszakadt a Szovjetunióval. Jún. 26-ától, Kassa bombázása után hadiállapot állt be. 70 éve
- 1996. jún. 22. Derecske. Átadták a derecske-aranyosi utat. 15 éve
- 1946. jún. 23. A Debreceni Kultúrnapok (más néven: Debreceni Hét) ünnepélyes megnyitója. Irodalmi, képzőművészeti, zenei rendezvények, sportversenyek, előadások stb. voltak a héten, azzal a céllal, hogy a dolgozók széles tömegeit bekapcsolják a kultúrába. 65 éve
- 1911. jún. 25. Debrecen. Dr. Baltazár Dezsőt tiszántúli református püspöknek választották. 100 éve
- 1946. jún. 27. Debrecen. Kétnapos írókongresszus kezdődött a Kultúrnapok keretében. 65 éve
- 1946. jún. 27. Hajdúhadház. Megnyílt a gyermekváros (menhely). 65 éve
- 1871. jún. 29. Mitrovics Gyula esztéta, fordító, debreceni egyetemi tanár, a kollégiumi nagykönyvtár igazgatója (1914-1918). A műalkotás szemlélete című esztétikai elméleti munka szerzője (1940) e napon Sárospatakon született. 140 éve
- 1951. jún. 30. Nádudvar. Az Állami Népi Együttes műsorával megnyílt a kultúrotthon mintahét. 60 éve
Július
- 1996. júl. 1. Létavértes városi rangot kapott. 15 éve
- 1971. júl. 2. Kardos Pál irodalomtörténész, kritikus, műfordító, egyetemi tanár, Kardos Albert irodalomtörténész és nyelvész fia e napon Debrecenben elhunyt. 40 éve
- 1951. júl. 3. Nagyhegyes, Ebes, Hortobágy és Vid tanyaközpontoknak és környéküknek községgé való átszervezését elrendelte a Belügyminisztérium. Területüket a Debreceni Járásba osztották be. 60 éve
- 1911. júl. 4. Debrecen. Rostás István rendőrfőkapitány öt bérautomobil üzemeltetésére adott engedélyt egy vállalkozónak. 100 éve
- 1946. júl. 9. Debrecen. Az apafai temetőben felavatták a meggyilkolt 67 zsidó munkaszolgálatos síremlékét. A debreceni zsidóság gyászünnepélyt rendezett az auschwitzi és az apafai áldozatok emlékére. 65 éve
- 1946. júl. 12. Hajdúnánás. Megjelent a „Nánási Szabadság” című demokratikus hetilap. 65 éve
- 2001. júl. 13. Várkonyi Károly grafikus e napon Debrecenben elhunyt. 10 éve
- 1841. júl. 14. Budai Ézsaiás református lelkész, püspök, klasszika-filológus, történetíró, egyházi író, kiemelkedő művelődéstörténeti munkák szerzője, Csokonai szeretett tanára e napon Debrecenben elhunyt. 170 éve.
- 1996. júl. 14. Hajdúböszörmény. Megkezdődött a nemzetközi népfőiskolai konferencia, amely július 20-ig tartott. 15 éve
- 1861. júl. 16. Zoltai Lajos muzeológus, helytörténész, újságíró, 1907-től a Debreczeni Képes Kalendáriom szerkesztője, Ady, Krúdy és Móricz debreceni pályájának segítője e napon Földesen született. 150 éve
- 1951. júl. 19. Makkai Sándor író, egyházi író, református püspök, népszerű történelmi regények szerzője e napon Budapesten elhunyt. 60 éve
- 1996. júl. 20. Hortobágy – Epona lovasfalu. Az első hortobágyi népzenei és néphagyományőrző napok. 15 éve
- 1896. júl. 22. Bagamér. A nagyközségben ünnepélyes keretek között letették az „I. kisdedóvoda” alapkövét. Elhelyeztek egy Emléklapot is „azon czélból, hogy ezen emléklap a népnevelés eme templomának századok múltán bekövetkezhető lerombolása alkalmából is bizonyságot tegyen […] a népnevelés […] ügybuzgó szeretete felől.” 115 éve
- 1996. júl. 22. Debrecen. A fogyatékosok országos kulturális fesztiváljának megnyitója. A rendezvény július 25-ig tartott. 15 éve
- 1906. júl. 25. Debrecen. A Villamos Színház megnyílt a szénapiacon. A mozi ősének tekinthető műsor tízperces részekből állt. A nézők sima, tiszta, rezgésnélküli képeket láthattak. 105 éve
- 1906. júl. 28. A Debrecen-Sámsoni vasútvonalat ünnepélyesen megnyitották. A megnyitón jelen volt Marchó Károly főfelügyelő, Mándy Lajos miniszteri tanácsos és Kovács József polgármester. A város 200.000 forinttal járult hozzá az új vonal építéséhez. 105 éve
- 1911. júl. 30. A Debrecen-Nyírbátor vasútvonalat ünnepélyes keretek között megnyitották. 100 éve
- 1776. júl. 31. Varga István egyházi író, a debreceni teológiai akadémián az exegesis tanára, az Exegetika Theológia szerzője e napon Büdszentmihályon szülertett. 235 éve
Augusztus
- 1936. aug. Harangi Imre az 1936-os berlini nyári olimpiai játékokon ökölvívásból aranyérmet szerzett. Hajdúsámsonban. később emléktölgyet ültettek tiszteletére. 75 éve
- 1911. aug. 1. Vértesi Arnold író, újságíró, a Debreceni Csokonai Kör első elnöke, a Debreceni Ellenőr kiadótulajdonosa és szerkesztője (1878-1893) e napon Budapesten elhunyt. 100 éve
- 1946. aug. 1. Nagyfülöp-puszta átalakult Nagyfülöp községgé. 65 éve
- 2006. aug. 1. Debrecen. Megkezdte munkáját az I. Debreceni Nemzetközi Művésztelep. 5 éve
- 1906. aug. 2. Debrecen. Bihari Sándor festőművész felvetette a debreceni festőiskola létrehozásának gondolatát. 105 éve.
- 1951. aug. 2. A debreceni Művészi Foto KTSZ működési engedélyt kapott. 60 éve
- 1846. aug. 3-8. Kemény Zsigmond Debrecenben tartózkodott. Gróf Széchenyi Istvánnal is megismerkedett. A Fehér Ló nevű fogadóban ebédelt. A Nagyerdőn politikai banketten, a város környékén mintagazdaságban járt. 165 éve
- 1626. aug. 6. Debrecen. Ünnepélyes imával megkezdődött a Nagytemplom falainak felépítése. A régi templom 12 kőoszlopa még állt akkor. Mike Pál, a város bírája 3-4 kazettát is elhelyezett a templom aljában. 385 éve
- 1906. aug. 7. Debrecen. Klimó István festőművész nyerte el a város 600 koronás ösztöndíját. 105 éve
- 1996. aug. 9. Ágotapuszta. Nádudvar, Püspökladány, Karcag határainak metszéspontjában felavatták a visszaállított Ágota hídat. 15 éve
- 1866. aug. 10. Farkas Emőd író, költő, újságíró e napon született Álmosdon. 145 éve
- 1951. aug. 12. Debrecen. Az első vasutas nap alkalmából nagyszabású ünnepségeket rendeztek. Többek között vasutas kiállítás is nyílt. 60 éve
- 1831. aug. 13. Nagy István debreceni születésű énekszerző, református lelkész e napon Hajdúböszörményben elhunyt. 180 éve
- 1921. aug. 13. Sarkadi Imre író, újságíró, balmazújvárosi általános iskolai tanár e napon
- Debrecenben született. 90 éve
- 1976. aug. 14. Holló László festőművész, alföldi tájak és emberek ábrázolója e napon Debrecenben elhunyt. 35 éve
- 1946. aug. 15. Herpay Gábor történész, levéltáros, 1916-tól Hajdú vármegye levéltárosa, 1944-ben főlevéltáros, a Hajdú vármegyei nemesi családokról szóló munka szerzője e napon Debrecenben elhunyt. 55 éve
- 1836. aug. 16. Vértesi Arnold író, műfordító, 1879-től a Debreczeni Ellenőr kiadója, szerkesztője, aki Szinnyei szerint 1500-nál több elbeszélést, 24 regényt és Debrecenben játszott színdarabokat írt, e napon Egerben született. 180 éve
- 1986. aug. 16. Zivuska Jenő költő, drámaíró, filozófus, a görög filozófia debreceni magántanára, főgimnáziumi tanár e napon Debrecenben született. 125 éve
- 1941. aug. 17. Gulyás István irodalomtörténész, tanár, Gulyás Pál apja, a Debreczen
- színikritikusa, a debreceni református főgimnázium magyar-latin szakos tanára, akiről Móricz Zsigmond „A jó tanár” című művében emlékezett meg, e napon Debrecenben elhunyt. 70 éve
- 1991. aug. 18. Debrecen. II. János Pál pápa ökumenikus istentiszteletet tartott, majd megkoszorúzta a református Gályarabok Emlékművét. 20 éve
- 1996. aug. 18. Hajdúdorog. Megkezdődött a magyar nyelvű görög katolikus egyházközségek ötnapos világtalálkozója. 15 éve
- 1996. aug. 18. Hajdúhadház. A Helytörténeti Emlékházban megnyílt D. Nagy Sándor emlékszobája. Aznap megrendezték a városi polgárőrség napját is. 15 éve
- 2001. aug. 18. Berettyóújfalu. Felavatták a Sinka István Városi Könyvtárt. 10 éve
- 1996. aug. 19. Debrecen. A Medgyessy sétányon felavatták a második világháború és a XX. század polgári áldozatainak emlékművét, E. Lakatos Aranka és Győrfi Sándor szobrászművészek alkotását. 15 éve
- 1996. aug. 19. Ebes. Átadták a víztisztító berendezést. Kopjafát avattak. Megnyílt Uzonyi Pál festőművész emlékkiállítása. 15 éve
- 1951. aug. 20. Nádudvar. Megalakult a megye első falusi mintasportköre. 60 éve
- 1996. aug. 20. Bihartorda. Megyei millecentenáriumi gyermekrajzversenyt rendeztek. Felavatták a falu jelképét. 15 éve
- 1911. aug. 21. Barcza Gedeon sakkozó nagymester, szerkesztő, szakíró, a debreceni diákélet fontos szereplője, többek között Németh László: Debreceni Káté című munkájának az Új Vetés című diáklapban helyet adó szerkesztő e napon Kisújszálláson született. 100 éve
- 1936. aug. 25. Baltazár Dezső református püspök, egyházi író, főrendiházi tag e napon Debrecenben elhunyt. 75 éve
- 1821. aug. 26. Debrecen. Befejeződött a Nagytemplom keleti (egyben második) tornyának építése. 190 éve
- 1946. aug. 26. Hajdúszoboszló. A Nemzeti Parasztpárt és a Földigénylő Bizottság nagygyűlést tartott. Követelték a malmok községesítését, majd meg is szállták a malmot. Tiltakoztak a kiosztott földek visszaadása ellen, de a beszolgáltatások ellen is. Támadták a Magyar Kommunista Párt (MKP) vezetését, majd népítéletszerű megmozdulással vettek elégtételt a nagygazdákon és az ügyvédeken. 65 éve
- 1976. aug. 26. Debreczeny Tivadar szobrász, a debreceni ipariskola rajztanára és a debreceni képzőművészeti szabadiskola tanára, hősi emlékművek, síremlékek alkotója e napon Budapesten elhunyt. 35 éve
- 1996. aug. 27. Debrecen. Átadták a Kassai úti Universitas campus első oktatási épületét a KLTE Közgazdasági és Üzleti Tudományok Intézetének. 15 éve
- 1996. aug. 28. Debreceni Orvostudományi Egyetem. A biológiai és orvostudományi doktoranduszok első országos konferenciáját tartották. 15 éve
- 1861. aug. 29. Szávay Gyula költő, író, újságíró, közgazdász, a Debreceni Csokonai Kör főtitkára e napon Zentán született. 150 éve
- 1946. aug. 31. Hajdúszoboszló. Országos fürdőkonferenciát rendeztek. 65 éve
- 1996. aug. 31. Debrecen. A Tóth Árpád Gimnázium új iskolaépületét ünnepélyesen felavatták Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke jelenlétében. 15 éve
Szeptember
- 1881. szept. (?) Balla Károly színész, színházigazgató, az első debreceni újság, a Debreczen-Nagyváradi Értesítő című hetilap alapítója és szerkesztője ebben a hónapban Mezőcsáton elhunyt. 130 éve
- 1901. szept. 1. Debrecen. A Debreceni Polgári Kerékpáregylet a Margitfürdőn berendezett pályán kerékpárversenyt és síkfutást tartott. Ekkor rendezték meg Debrecenben az első szépségversenyt is. 110 éve
- 1906. szept. 1. Debrecen. A debreceni gazdasági tanintézetet „gazdasági akadémia” rangra emelte a földművelésügyi miniszter. 105 éve
- 1946. szept. 1. Berettyóújfalu. Megjelent a „Bihar Népe” című demokratikus hetilap első száma. A lap a Baloldali Blokk pártjainak közös orgánumaként indult, miután a Független Kisgazda Párt (FKP) Bihar megyei vezetői megtagadták egy koalíciós újság indításában való részvételüket. 65 éve
- 1951. szept. 1. Püspökladány. Állami Óvónőképző Intézet nyílt. 60 éve
- 1606. szept. 2. Szoboszló. A települést Bocskai István erdélyi fejedelem e napon kelt címeres adománylevelével 700 hajdúvitéznek adományozta. 405 éve
- 1896. szept. 2. Várkonyi Nagy Béla költő, újságíró, debreceni diák, debreceni témájú versek szerzője e napon Kéty községben született. 115 éve
- 1916. szept. 2. Somló Sándor színész, író, aki többször is Debrecenbe szerződött, e napon Budapesten elhunyt. 95 éve
- 1946. szept. 2. Debrecen. A Szabadság telepi Nőszövetség megnyitotta az első napközi otthont. 65 éve
- 1876. szept. 4. Hajdú vármegye létrejött. Ezzel a korábbi Hajdúkerület megszűnt. 135 éve
- 1996. szept. 4. Debrecen. Atomfizikai konferencia az MTA Atommagkutató Intézetében az ún. gyors ionatom ütközésekről. 15 éve
- 1996. szept. 4. Hajdúböszörmény. Az óvóképző főiskola felvette új nevét : Wargha István Pedagógiai Főiskola. Átadták az intézmény új kollégiumát. 15 éve
- 1996. szept. 7. Gervai Tamás (1954-1996) fotóművész, a debreceni izrealita hitközség alelnöke e napon elhunyt. 15 éve
- 1906. szept. 8. Hőgyes Endre hajdúszoboszlói születésű orvos, egyetemi tanár, aki módosította Pasteur veszettség elleni védőoltását és a vese vérkeringését is kutatta, e napon Budapesten elhunyt. 105 éve
- 1996. szept. 8. A Debreceni Református Kollégiumban, a Kántus próbatermében leleplezték Vass Lajos karnagy domborműves emléktábláját, Búza Barna szobrászművész alkotását. 15 éve
- 1906. szept. 9. Debrecen. Az izraelita polgári leányiskolát ünnepélyesen megnyitották Weszprémi Zoltán főispán jelenlétében. 105 éve
- 1996. szept. 10. Tamás Ervin festő, aki Debrecenben is tanított és a Megyeháza üvegablakait festette, e napon Budapesten elhunyt. 15 éve
- 1996. szept. 11. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Szemészeti Klinikáján átadták a lézersebészeti és- terápiás központot. 15 éve
- 1846. szept. 12. Nagy Sándor, K. jogász, bíró, a Bihar-ország című háromkötetes helytörténeti
- és néprajzi mű szerzője e napon Nagykerekiben született. 165 éve
- 1996. szept. 13. Hajdúböszörmény. Felavatták a millecentenáriumi emlékművet, Horváth Tibor szobrászművész alkotását. 15 éve
- 1951. szept. 15. Zsáka. Mozit avattak. 60 éve
- 1946. szept. 15. Debrecen. Megnyílt a város első népi kollégiuma, a Bartók Béla Kollégium a szegénységben élő diákok számára. 65 éve
- 1996. szept. 15. Berettyóújfalu. A református templomban felavatták Liszt Ferenc emléktábláját. 15 éve
- 1911. szept. 15-16. Debrecen. A Presbiteri Világszövetség brit, skót, svájci és amerikai küldöttei a városban tartózkodtak. 100 éve
- 1911. szept. 21. Berky Nándor szobrász, a Szabadművelődés Képzőművészeti Iskolájának tanára, az Ady Endre Művelődési Ház szobrász-keramikus szakkörének vezetője, a Medgyessy-hagyaték restaurátora e napon Versecen született. 100 éve
- 1606. szept. 22. Kismarja. Bocskai István Kassán kelt levelében a településnek messzemenő kiváltságokat adott. Mezővárossá, oppidummá tette. 405 éve
- 1901. szept. 22. Menyhárt József festő, grafikus, a Déri Múzeum restaurátora, „A képzőművészetek Debrecenben” című könyv szerzője (Debrecen, 1961) e napon Debrecenben született. 110 éve
- 1946. szept. 26. Debrecen. Feloszlatták a debreceni internálótábort. 65 éve
- 2001. szept. 26. Iglói Endre balmazújvárosi születésű pedagógus, egyetemi oktató, a XI- VIII. század közötti orosz kultúra és irodalom kutatója e napon Debrecenben elhunyt. 10 éve
- 1996. szept. 27. Biharkeresztes. Megrendezték az első határ menti kiállítást és vásárt. 15 éve
- 1951. szept. 29. Hajdú-Bihar megye. Elsőként ünnepelték az országban a Néphadsereg napját. A megyében is ünnepségeket rendeztek. 60 éve
- 1891. szept. 30. Molnár György színész, rendező, író, aki nemcsak játszott és rendezett Debrecenben, hanem írt is a színházról, e napon Budapesten elhunyt. 120 éve
Október
- 1991. okt. Debrecen. ÖKO-klubot indított a Tócóskerti Könyvtár a Margit téri és a Tócóskerti
- Általános Iskola tanulói számára. 20 éve
- 1991. okt. Az Újkerti Könyvtárban angol társalgási klub kezdte meg működését. A társalgást a mormon egyház követeiként Magyarországon tartózkodó diákok vezették. 20 éve
- 1996. okt. Derecske. A Hajdú-Bihari Grafikai Művésztelepet megalapították a Derecskei Művelődési Központban. 15 éve
- 1886. okt. 1. (2.?) Kuthy Sándor költő, író, műfordító, aki műveit többnyire Térey Sándor néven jelentette meg, a magyar zene népszerűsítője francia lapokban, a vidéki városok kulturális szövetségének igazgatója e napon Debrecenben született. 125 éve
- 1856. okt. 2. Csengery János műfordító, klasszika-filológus, a Debreceni Református Kollégium segédtanára e napon Szatmárnémetiben született. 155 éve
- 1781. okt. 4. Kiss Sámuel festőművész, grafikus, a debreceni „rajzoskola” első tanára e napon Nagykőrösön született. 230 éve
- 1831. okt. 4. Zelizy Dániel orvos, a törvényszéki orvostan tanára, a Debrecen szabad királyi város egyetemes leírása című monográfia egyik szerzője és szerkesztője e napon Debrecenben született. 180 éve
- 1870. okt. 4. Móricz Pál író, újságíró, fordító, a Debreczen szerkesztője és a Debreczeni Független Újság felelős szerkesztője, a Hortobágy és a Hajdúság életének ábrázolója e napon Hajdúnánáson született. 140 éve
- 1946. okt. 6. Biharnagybajom. Megalakult a Sárréti Általános Szövetkezet, amely beszerző és értékesítő tevékenységet is folytatott. 65 éve
- 1996. okt. 12. Bocskaikert. Elhelyezték az ökumenikus emléktemplom alapkövét. 15 éve
- 1996. okt. 12. Bodaszőlő. Népszavazást rendeztek a település közigazgatási hovatartozásáról. Továbbra is Hajdúböszörmény része marad. 15 éve
- 1996. okt. 12. Hajdúböszörmény. Megnyílt a felújított Petőfi-ház. Az ottani Hajdúsági Galériában kiállítás nyílt a városnak adományozott képzőművészeti alkotásokból. 15 éve
- 1956. okt. 13. Debrecen. A Kossuth Kör a régi megyeháza nagytermében megtartotta első nyilvános ülését. Losonczy Géza és Csatári Dániel voltak a meghívott előadók. 55 éve
- 1981. okt. 13. Berky Nándor szobrász, a Szabadművelődés Képzőművészeti Iskolájának tanára, az Ady Endre Művelődési Ház szobrász-keramikus szakkörének vezetője, a Medgyessy-hagyaték restaurátora e napon Debrecenben elhunyt. 30 éve
- 1911. okt. 15. A Debreceni Társadalomtudományi Kör megalakult. Elnök: dr. Legány Gyula. Alelnökök: dr. Jászi Viktor, dr. Tüdős Kálmán. Főtitkár: dr. Kovács Gábor. 100 éve
- 1911. okt. 15. A Debreceni Hitelbank 100.000 koronát szavazott meg a létesítendő debreceni egyetem javára. 100 éve
- 1956. okt. 15. Hajdúnánás. Irodalmi-politikai vitakör jött létre. 55 éve
- 1996. okt. 15. Álmosd. Felavatták az 1604. október 15-én lezajlott csata emlékművét. 15 éve
- 1941. okt. 18. Hajdúhadház. Felavatták a Dr. Földi János-emlékházat. 70 éve
- 1991. okt. 18. Debrecen. „Cimbora-találkozót” tartottak az Újkerti Könyvtárban, amelyen felelevenítették az 1991. júliusában a könyvtár, a Cimbora című gyermekfolyóirat és a televíziós műsor szerkesztősége Hármashegyalján szervezett táborának élményeit. A tábor szervezője és irányítója Hadházy Csabáné, az Újkerti Könyvtár vezetője volt. 20 éve
- 1891. okt. 20. Kulinyi Nagy Benő irodalomtörténész, ügyvéd, debreceni témák írója, többek között a Debreczeni Emlény szerkesztője és kiadója, ahol elsőként tette közzé a debreceni irodalom történetét, e napon Nagyváradon elhunyt. 120 éve
- 1871. okt. 21. Illésy György költő, újságíró, 1848-as honvéd, 1861-63 között a Hortobágy című lap szerkesztője e napon Pesten elhunyt. 140 éve
- 1996. okt. 21. Derecske. A művelődési központban a Hajdú-Bihar megyei kortárs grafika legjelentősebb képviselőinek részvételével kiállítás nyílt azzal a céllal, hogy a következő évben megyei grafikai művésztelepet és alkotótábort szerveznek. 15 éve
- 1996. okt. 22. Derecske. Felavatták Széchenyi István gróf emléktábláját "a református imaház épületén". 15 éve
- 1906. okt. 23. Debrecen. Weszprémy Zoltán főispán értekezletet hívott össze a vármegyeházára. A tanácskozás célja a debreceni egyetem megvalósításának elősegítése volt. 105 éve
- 1911. okt. 23. Bottyán János református lelkész, egyházi író, szerkesztő, többek között a Confessió szerkesztője és a népszerű Hitünk hősei című, debreceni vonatkozású könyv írója e napon Belényesen született. 100 éve
- 1941. okt. 23. A Kincses Alapítvány alapító levelének időpontja. Kincses István ny. református mátészalkai lelkipásztor 1000 Pengőt küldött a Debreceni Református Kollégium református vallású, szegény sorsú, közép- és főiskolai tanulók internátusi költségeinek fedezésére. 70 éve
- 1956. okt. 23. Debrecen. A kora reggeli órákban a bölcsészkar fiatal oktatói és hallgatói megalapították a Tízes Bizottságot. Délelőtt 11 órakor a Kossuth Egyetem előtti téren a három egyetem ifjúsága, dolgozói és oktatói nagygyűlést tartottak. Felolvasták az egyetemisták követeléseit. Ezután a résztvevők a megyei pártbizottság elé vonultak. A kora délutáni órákban megjelent a Néplap rendkívüli száma. Délután a belvárosban kb. 20-30.000 főnyi tömeg tüntetett. Este 6 és 7 óra között a kivezényelt karhatalmi alakulatok a Kossuth utcán, a rendőrkapitányság épülete előtt rálőttek a tüntetőkre. Két ember a helyszínen meghalt. Többen megsebesültek. A sortűz miatt az egyetemi nagygyűlés résztvevői ismét a városba vonultak és a helyi pártvezetőket az élre állítva, tüntetéssel tiltakoztak. 55 éve
- 1956. okt. 23. Hajdúnánás. Ülésezett a Bocskai-kör. A kibontakozó politikai vitában elhangzott a szovjet csapatok kivonásának követelése. 55 éve
- 1956. okt. 24. Debrecen. A megyei pártbizottság vezetői október 24-re virradóan létrehozták a Hajdú-Bihar Megyei Honvédelmi Tanácsot, amely másnap reggel 6 óráig a város egész területére kijárási tilalmat rendelt el. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság elnöke kihirdette, hogy a Magyar Népköztársaság területén életbe lép a rögtönítélő bíráskodás. A déli óráktól általánossá vált a sztrájk és megkezdődött a munkástanácsok szerveződése. 55 éve
- 1991. okt. 24. Debrecen, Hajdú-Bihar megye. A Technika Házában újjáalakult a megye műemlékeinek jövőjéért felelősséget vállaló Albizottság. 105 éve
- 1906. okt. 25. Debrecen. Megalakult a „városi párt”. Elnöke Kardos László lett. Alelnök: Márk Endre, Szentkirályi Tivadar, Kemény Mór és ifj. Schwarcz Vilmos. 105 éve
- 1911. okt. 26. Debrecen. Több mint 500 ember utazott Budapestre, hogy nyomatékkal kérje az országgyűléstől, a kormánytól: létesüljön Debrecenben Egyetem. 100 éve
- 1956. okt. 26. Debrecen. A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Hajdú-Bihar Megyei Végrehajtó Bizottsága, az egyetemi pártszervezetek végrehajtó bizottságai és a debreceni egyetemek diákbizottságai 14 pontból álló közös kiáltvánnyal fordultak a lakossághoz. Munkástanácsok alakulnak. 55 éve
- 1956. okt. 26. Biharnagybajom Forradalmi Munkás Tanácsa megalakult. 55 éve
- 1956. okt. 26. Hajdúnánáson tüntettek a demokratikus átalakulás mellett. 55 éve
- 1956. okt. 26. Hajdúsámson Forradalmi Bizottmánya megalakult. Tüntetés is volt. 55 éve
- 1956. okt. 26. Püspökladányban tüntetésekre került sor. 55 éve
- 1966. okt. 26. Hegyaljai Kiss Géza költő, író, egyházi író, református lelkész, többek között a Méliusz Horhi Juhász Péter élete (Debrecen, 1940) című munka szerzője e napon elhunyt. 45 éve
- 1956. okt. 27. Debrecen. Feloszlatottnak nyilvánították az MDP szervezeteit. Létrejött a Szabadság Lapnyomda. 55 éve
- 1956. okt. 27. Hajdú-Bihar megye. A Néplap közli a megye parasztságának 26 pontban megfogalmazott követelését, amit az előző napokban még a megyei pártbizottság munkatársai állítottak össze. 55 éve
- 1956. okt. 27. Berettyóújfalu. A gépállomás Forradalmi Bizottmányának megválasztása mellett a Berettyóújfalui Nemzetőrség is megalakult. 55 éve
- 1956. okt. 27. Forradalmi Bizottmányok alakultak: Biharkeresztes, Derecske, Ebes, Esztár, Furta, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Hosszúpályi (itt: Nemzeti Bizottság), Józsa, Komádi, Nagyrábé, Pocsaj. Püspökladány, Sárrétudvari, Tetétlen, Tiszacsege, Tiszagyulaháza településeken. 55 éve
- 1951. okt. 27. Toroczkai Oszvald festő, grafikus, iparművész, 1907-44 között Debrecenben rajztanár és 1921-től a Debreceni Műpártoló Egyesület ügyvezető igazgatója, debreceni tárlatok rendszeres kiállítója e napon Budapesten elhunyt. 60 éve
- 1956. okt. 28. Debrecen. Megszervezték az üzemőrségeket és intézkedéseket hoztak a városi polgárőrség felállítására. E naptól fogva a Néplap a Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány lapjaként jelent meg. 55 éve
- 1956. okt. 28. Ártánd, Hosszúpályi. Nemzetőrség felállítására került sor. 55 éve
- 1956. okt. 28. Berettyóújfalu. Járási Forradalmi Bizottmányt választottak. 55 éve
- 1956. okt. 28. Forradalmi Bizottmányok alakultak: Ártánd, Balmazújváros, Bedő, Berekböszörmény, Darvas, Hencida, Nyírábrány, Tépe, Vértes településeken. 55 éve
- 1956. okt. 28. Földes. Forradalmi Munkás Bizottság alakult. 55 éve
- 1956. okt. 28. Kismarja. Forradalmi Nemzeti Bizottság alakult. 55 éve
- 1956. okt. 28. Komádi. Nagygyűlést tartottak a politikai változásokról. 55 éve
- 1956. okt. 28. Újléta. Községi Intézkedő Bizottság alakult. 55 éve
- 1996. okt. 28. Hajdúdorog. Emléktáblát helyeztek el a gyógyszertár elé Görög Péter alapítványtevő tiszteletére. 15 éve
- 1946. okt. 29. Kéky Lajos hajdúnánási születésű irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Debreceni Református Kollégium diákja, a Magyar Irodalomtörténeti Közlemények szerkesztője e napon Budapesten elhunyt. 65 éve
- 1956. okt. 29. Fülöp, Hajdúvid: Forradalmi Bizottmányok alakultak. Nyíradony. Létrejött a Nyíradonyi Forradalmi Tanács. 55 éve
- 1956. okt. 31. A Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány ülésén „Debrecen és Hajdú-Bihar megye dolgozóinak követelései” címmel 4 pontos határozatot hoznak, amit 10 tagú küldöttség terjeszt a Kormány elé Budapesten. 55 éve
- 1956. okt. 31. Debrecenben megkezdődött a Nemzetőrség felállítása. 55 éve
- 1956. okt. 31. Balmazújváros. A Forradalmi Bizottmány visszaadta a katolikus egyháznak a katolikus olvasókör egykori épületét. 55 éve
- 1956. okt. 31. Biharkeresztes. Megalakult a honvéd határvadász egység Katonai Forradalmi Bizottmánya. 55 éve
- 1956. okt. 31. Nyíracsád. Megkezdődött a Független Kisgazdapárt újjászervezése. 55 éve
- 1956. okt. 31. A Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány működése: öttagú delegáció képviselte a bizottmányt Győrben, az ország nagy forradalmi gócpontjainak tanácskozásán. Debrecenben a Karhatalmi Szekció vezetőivel tárgyaltak az itt állomásozó ÁVH-s Belső Karhatalmi Alakulat lefegyverzéséről, feloszlatásáról. A sorállományúak fegyver nélkül elhagyták Debrecent, a tiszteket és helyetteseiket védőőrizetbe helyezték. 55 éve
- 1956. okt. 31. Debrecen: megkezdte működését a Független Kisgazda Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Szociáldemokrata Párt debreceni szervezetének előkészítő bizottsága. A kommunista párt megalakításáról is előkészítő tanácskozás kezdődött a megyei pártbizottság volt épületében 55 éve
- 1956. okt. 31. A Csokonai Rádió és a Szabad Debrecen Rádió megkezdte adását a 41,5 méteres rövidhullámon. 55 éve
- 1956. okt. 31. Derecske. Járási Forradalmi Bizottmány alakult. 55 éve
November
- 1956. nov. 1. Debrecen. Katonai díszpompával eltemették az október 23-i sortűz három áldozatát. Koczogh Ákos egyetemi docens és Mensáros László színművész mondott búcsúztatót. A Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány működése: lapjuk új címmel jelenik meg: Debreceni Hírlap. A magyar munkásság nevében felhívással fordulnak a világ összes munkásához, hogy a szovjet csapatok hagyják el Magyarországot. 55 éve
- 1956. nov. 2. Debrecen. Az egyetemisták gyűlésen követelik az egyetemi nemzetőr zászlóalj felfegyverzését. A Református Kollégium Gimnáziumának tantestülete memorandumban üdvözli az átalakulást. A Magyar Írók Szövetsége debreceni csoportja állást foglal a forradalom mellett. Az orvosi műszergyár munkástanácsa határozatban üdvözölte Nagy Imre bejelentését az ország semlegességéről. Javasolta a debreceni üzemeknek, hogy mihamarabb függesszék fel a sztrájkot és vegyék fel a munkát. 55 éve
- 1956. nov. 2. Biharnagybajom. Őrizetbe vették a párt- és tanácsi funkcionáriusokat. 55 éve
- 1956. nov. 2. Hajdúnánás. Megkezdték az MSZMP szervezését. 55 éve
- 1956. nov. 2. Polgár. Megalakult a helyi Értelmiségi Tanács. 55 éve
- 1956. nov. 3. Debrecen. Folyamatosan felfegyverzik a gyárőrségeket. A Debreceni Pedagógusok Forradalmi Bizottmánya felkéri a demokratikus pártok vezetőit a nemzeti egység megteremtésére. A Debreceni Forradalmi Bizottmány küldöttsége délután újra tárgyal a város környékén állomásozó szovjet csapatok parancsnokságán. A szovjet katonai vezetők kijelentik: nem fogják megtámadni Debrecent. Késő este bezárul Debrecen körül az ostromgyűrű. 55 éve
- 1956. nov. 4. Debrecen. A szovjet csapatok hajnalban elfoglalják a középületeket, forgalmi csomópontokat. Lefegyverezik a magyar katonai alakulatokat. Kiszabadítják az államvédelmis tiszteket, funkcionáriusokat. Lövik a Kossuth laktanyát, a Főpostát, a Városházát és az Állami Áruházat. A Kossuth laktanyában és a Főpostán voltak magyar áldozatok. A Debreceni Forradalmi Bizottmány őrizetbe vett tagjait a szovjet katonai repülőtérre hurcolják. A szovjet katonai parancsnokság kijárási tilalmat rendelt el. 55 éve
- 1806. nov. 5. Mindszenthy Sámuel feltehetően püspökladányi születésű egyházi és művelődéstörténeti író, fordító e napon Révkomáromban elhunyt. 205 éve
- 1941. nov. 5. Harsányi László költő, akinek több versét megzenésítették, a debreceni Ady-asztaltársaság egyik alapítója, irodalomszervező e napon Debrecenben elhunyt. 70 éve
- 1901. nov. 6. Debrecen és Budapest között létrejött az első telefonösszeköttetés. Debrecenből 82 magyar várossal és Béccsel lehetett beszélni telefonon. 110 éve
- 1956. nov. 8-12. A debreceni munkástanács-vezetők határozatot hoztak arról, hogy követeléseiket személyesen terjesztik a Kádár-kormány elé. Ennek érdekében a pártbizottság egyes vezetőivel megbeszéléseket kezdtek budapesti útjukról. 55 éve
- 1956. nov. 8-12. Derecske. Megalakult az MSZMP Ideiglenes Járási Elnöksége. 55 éve
- 1906. nov. 9. Ohat. Debreceni Jenő gázgyári igazgató bejelentette, hogy Ohaton több gáztartalmú forrást fedeztek fel. 105 éve
- 1946. nov. 9. Hajdúböszörmény. Megjelent a „Hajdúböszörményi Hírek” című demokratikus hetilap. 65 éve
- 1906. nov. 11. Debreceni Amatőr Fényképezők Egyesülete alakult. Elnöknek Csanak Jánost választották. 105 éve
- 1956. nov. 14-15. A debreceni munkástanácsok küldöttsége Budapesten tárgyalt Kádár János helyett Marosán Györggyel. A tárgyalás kézzelfogható eredmény nélkül ért véget. 55 éve
- 1956. nov. 14-15. Debrecen. Az első röpcédula-akción a Kádár-kormány lemondását követelték és a helyi sajtó bojkottjára szólították fel a lakosságot. 55 éve
- 1871. nov. 15. Baltazár Dezső református püspök, egyházi író, főrendiházi tag e napon Hajdúböszörményben született. 140 éve
- 1786. nov. 16. Hatvani István filozófus, természettudós, orvos, a Debreceni Kollégium professzora, aki elsőként végzett elektromos kísérleteket, de volt könyvtárvezető, lelkész és 1783-tól Bihar megye táblabírája is, e napon Debrecenben elhunyt. 225 éve
- 1861. nov. 16. Sárosy Gyula költő, Kossuth Lajos híve, 1849-ben Debrecen kormánybiztosa, Világos után Komádiban bujdosó, Krinolin című verse miatt internált alkotó e napon Pesten elhunyt. 150 éve
- 1956. nov. 16. Debrecen. Megalakult az MSZMP megyei és városi szervező bizottsága. 55 éve
- 1846. nov. 17. Petőfi Sándor e napon Debrecenben színházba ment, ahol Prielle Kornélia A virágnak megtiltani nem lehet című vers eléneklésével tisztelgett a költőnek. Másnap Petőfi megkérte a színésznő kezét, de a frigy egyházi formaságok miatt nem jöhetett létre. Petőfi november 20-án elutazott a városból. 165 éve
- 1996. nov. 17. Debrecen. A reformárus Nagytemplomban felszentelték az újjáépített műemlék orgonát. 15 éve
- 1951. nov. 18. Debrecen. Megalakult az Obrazcov Bábstúdió. 60 éve
- 1996. nov. 19. Debrecen. A feltalálók Hajdú-Bihar megyei egyesületének alakuló ülése. 15 éve
- 1946. nov. 20. Berettyóújfalu. Népi Kollégium létesült 500,-Ft képviselőtestületi támogatással. 65 éve
- 1996. nov. 20. Debrecen. Az angoltanárok információs és módszertani központját - amelyet a British Council létesített - átadták a KLTE Kassai úti épületében. 15 éve
- 1956. nov. 22. Bartha Károly, N. néprajzkutató, szakíró, egyetemi magántanár, a debreceni fésűsök, gubacsapók történetének írója, gyermekjátékok gyűjtője e napon Debrecenben elhunyt. 55 éve
- 1996. nov. 22. A Debreceni Orvostudományi Egyetemen szervezett prosztgraduális népegészségügyi iskola első tanévnyitó ünnepségét tartották. 15 éve
- 1996. nov. 23. Hajdúsámson. Falumúzeumot nyitottak a parókia épületében. 15 éve
- 1906. nov. 25. Debrecen. Bocskai István szobrának másolatát, Holló Barnabás alkotását ünnepélyesen leleplezték az Emlékkertben. Boldizsár Kálmán és Weszprémy Zoltán főispán mondott beszédet. 105 éve
- 1946. nov. 25. Debrecen. Megnyílt az Független Kisgazda Párt (FKP) Szabó Dezső Népfőiskolája. 65 éve
- 1996. nov. 25. Debrecen. Az Alföld honfoglalás előtti történetéről rendeztek konferenciát a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában. 15 éve
- 1996. nov. 26. Debrecen. Egyházművészeti kiállítás nyílt a Kossuth Lajos Tudományegyetem díszudvarában Dénes Zoltán újirázi katolikus plébános gyűjteményéből. 15 éve
- 1946. nov. 29-30. Debrecen. Mindszenthy József hercegprímás első alkalommal látogatott a városba Bánáss László veszprémi püspök (volt debreceni prépost-plébános) felszentelésére. A püspökszentelésre nov. 30-án került sor. Az eseménynek nagy sajtóvisszhangja volt. 65 éve
December
- 1906. dec. 1. Nagy András költő, akinek verseit Szabó Lőrinc is nagyra értékelte, e napon Berettyóújfaluban született. 105 éve
- 1941. dec. 1. Fehér Gábor szoboszlói születésű író, tanár, irodalomkritikus, a régi debreceni diákélet és a paraszti világ ábrázolója e napon Nyíregyházán elhunyt. 70 éve
- 1946. dec. 1. Debrecen. Államosították a három legnagyobb üzemet (Rimamurányi, Ganz, Weiss Manfréd). 65 éve
- 1946. dec. 1. Földes. Az újgazdák megkapták a telekkönyvi kivonatot a megyében elsőként, az országban másodikként. 65 éve
- 1911. dec. 5. Debrecen. Megalakult az Arany Bika Rt. 100 éve
- 1901. dec. 7. Debreceni Műpártoló Egyesület alakult. 110 éve
- 1956. dec. 7. Berettyóújfalu. Tüntetés robban ki amiatt, hogy a rendőrség kormányellenes jelszavakat festő fiatalokat vett őrizetbe. A tömeg megtámadta a rendőrkapitányságot. A megmozdulást szovjet és magyar karhatalmi alakulatok oszlatták fel. 55 éve
- 1871. dec. 8. Barcsa János történész, bibliográfus, hajdúnánási és debreceni tanár, levéltáros, Csokonai irodalmi munkásságának kutatója e napon Tetétlenben született. 140 éve
- 1956. dec. 9-10. Berekböszörmény. Kormányellenes tüntetés volt. 55 éve
- 1956. dec. 9-10. Csökmő. A Kádár-kormány lemondását követelték a tüntetők, majd újjáválasztották a község munkástanácsát. 55 éve
- 1956. dec. 11-12. Debrecen. Fegyelmezetten zajlott a két napos sztrájk. Tömegmegmozdulásra a nyomda előtt került sor, ahol az újság kiszállítását próbálták megakadályozni. Több Hajdú-Bihar megyei („vidéki”) üzem és vállalat is részt vett a sztrájkban. 55 éve
- 1956. dec. 11-12. Hajdú-Bihar megye. Számos település bekapcsolódott e napokban a sztrájkba. A karhatalom mindenhol közbelépett. 55 éve
- 1901. dec. 12. Löfkovits Artur ékszerész felajánlotta 15.000 korona értékű gyűjteményét a létesítendő városi múzeum számára. 110 éve
- 1946. dec. 14. Hajdú megye. Megkezdődött a „Szabad Föld Téli Esték” című népművelési rendezvénysorozat egyszerre 17 községben. 65 éve
- 1906. dec. 17. Acsády Ignác író, hírlapíró, történész, aki Szoboszlón és Debrecenben tanult, gyermekkorát Szoboszlón töltötte, A magyar jobbágyság története (1906) című munkájával vált híressé, e napon Budapesten elhunyt. 105 éve
- 1946. dec. 17. A Debreczen című lap közölte, hogy két évi szünet után ismét megjelent a „Tiszántúli Gazdák” című folyóirat a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara kiadásában. 65 éve
- 1996. dec. 18. Hajdúhadház. Felavatták a roma kisebbség új közösségi házát. 15 éve
- 1846. dec. 19. Sárváry Pál filozófus, természettudós, aki Debrecenben a bölcseletet először tanította magyarul és elsőként vette fel a pedagógiát a Kollégium tantárgyai közé, elsőként írt könyvet a rajzolás mesterségéről, e napon Debrecenben elhunyt. 165 éve
- 1996. dec. 20. Debrecen. A paci zártkertben átadták a földgázvezetéket. 15 éve
- 2006. dec. 24. Bényi Árpád festő, grafikus, rajzpedagógus, Csokonai-díjas, a hajdúböszörményi nemzetközi művésztelep egyik alapítója e napon Debrecenben elhunyt. 5 éve
- 1916. dec. 27. Maróti János szobrász e napon Debrecenben született. 95 éve
- 1926. dec. 28. Deák László szobrász e napon Debrecenben született. 85 éve
- 1986. dec. 29. Molnár József irodalomtörténész, nyelvész, debreceni és hajdúnánási tanár, az alföldi magyar nép hiedelemvilágának kutatója, A magyar nyelv értelmező szótára összeállítója, Jókai művei kritikai kiadásának gondozója e napon Budapesten elhunyt. 25 éve
- 1606. dec. 29. Bocskai István, Erdély fejedelme, a hajdúk letelepítője e napon Kassán elhunyt. 405 éve
- 1921. dec. 31. Kiss József költő, lapszerkesztő, a 19. sz. végi líra kiemelkedő képviselője, a Nyugat előfutárának számító Hét című folyóirat alapítója, aki gyermekéveit Tiszacsegén töltötte, e napon Budapesten elhunyt. 90 éve
Egyéb események
- 1221. Bihartorda első említése. 790 éve
- 1261 Álmosd. István ifj. király a Marót nembeli Álmos fia Cyrill ispánt erősíti meg Álmosd földjeinek birtokában, ami arra utal, hogy a terület a tatárjárást követően még nem népesedett be teljesen. 750 éve
- 1281 Bagamér. A Gutkeled nemzetséghez tartozó Marcaltövy ág faluja, bár az ebben az évben kelt oklevél nem falunak, hanem „föld”-nek írja. 730 éve
- 1291 Hajdúbagos. Írott formában először említették. Első ismert birtokosai magánföldesurak voltak. 720 éve
- 1291-94. A váradi püspöki tizedjegyzékben említettek számos bihari (ma: Hajdú-Bihar megyéhez tartozó) települést először. Berekböszörmény. Elsőként Böszörmény néven szerepelt. Berettyóújfalu. Elsőként a Gutkeled nembeli Miklós bán birtokaként említették. A falu a herpályi uradalomhoz tartozott. 720 éve
- 1361 Debrecen mezővárosi rangot kapott. A Dósa család uradalmi központja. 650 éve
- 1411 Balmazújváros. Először említették oklevélben a debreceni uradalom falujaként. Ugyanebben az évben gótikus stílusú református templom épült. 600 éve
- 1421 Berekböszörmény. Mezőváros lett. 580 éve
- 1461 Nádudvar. Mátyás királytól mezővárosi rangot kapott. 550 éve
- 1586 (?) Hoffhalter Rudolf 1576 és 1586 között Debrecenben működött nyomdász, a Debrecenben kiadott, első magyar nyelvű számtankönyv írója feltehetően ebben az évben Debrecenben elhunyt. 425 éve
- 1601. Biharkeresztes. A település Bocskai István birtoka lett. 410 éve
- 1611 Bagamér. Báthory Gábor erdélyi fejedelem vitéz hajdúknak adományozta a települést szántóföldjével, legelőivel, mezőivel, erdőivel, szőlőskertjeivel, halastavaival, malmaival. 400 éve
- 1621 Téglás. Birtokai védelmére Rákóczi György földesúrként hajdúkat telepített részbirtokára. 390 éve
- 1701 Buzinkai György református lelkész, Debrecen főorvosa, több orvosi könyv, például a pestis elleni védekezés módjáról írott mű szerzője feltehetően ebben az évben vagy
- 1700-ban Nagybányán született. 310 éve
- 1711 Debrecen kénytelen volt feladni kizárólagos protestáns jellegét. 300 éve
- 1726 Debrecenben elkészült a Csonkatemplom hagymasisakos tornya. 285 éve
- 1746 Nyíradony. A területet gróf Károlyi Ferenc megvásárolta a királyi kincstártól. 245 éve
- 1756 A debreceni központú 39. gyalogezred ettől az évtől kezdve vett részt az európai háborúkban. 255 éve
- 1761. Berekböszörmény. Elkezdték építeni a Csáky-udvarházat. 250 éve
- 1786 Balmazújváros. Felépült a római katolikus templom (ma: Debreceni út 1.). 225 éve
- 1786 Hajdúnánás. A város címerpajzsa vörös ruhás hajdúvitézt ábrázol kivont szablyával, bal kezében levágott török fővel. 225 éve
- 1796 Balmazújváros. A római katolikus templom nagy értéke, Maurer, Hubert: „Krisztus mennybemenetele” című oltárképe a Semsey-család ajándékaként került a templomba. 215 éve
- 1796 Fülöp. Legrégibb ma látható építészeti emléke, a Bánházán látható kápolna ekkor épült. 215 éve
- 1801 Balmazújváros. A Németfaluban élő, a 18. században betelepített német jobbágyok utódai önálló egyházközséget szerveztek. 210 éve
- 1811. Berettyószentmárton. A református templom tornyának építéséhez ebben az évben fogott hozzá Szláma Márton derecskei kőművesmester, de csak 1837-ben sikerült befejeznie 200 éve
- 1816 Balmazújváros. Lebontották a rác templomot (a később, egy másik telken épült református templomot), de a tornyát 1840-ig meghagyták őrtoronynak. Ennek felhasználásával készült el 1835-re a mai Kossuth téri református templom tornya. 195 éve
- 1826 Debrecen. A nagyerdei Vigadó klasszicista épülete elkészült Povolny Ferenc tervei alapján. 185 éve
- 1836. Bihardancsháza. Felépült a református templom. 175 éve
- 1876 A 33. törvénycikk megszüntette a Hajdúkerületet és létrehozta Hajdú vármegyét. Debrecen a vármegye székhelye lett és önálló törvényhatósági joggal felruházott jogállást kapott. Több település és puszta ekkor került át Szabolcs vármegyéből Hajdú vármegyébe. 135 éve
- 1881 Munkácsy Mihály ebben az évben festette a Krisztus Pilátus előtt című kompozíciót, a debreceni Déri Múzeumban őrzött Munkácsy-trilógia elsőként elkészült darabját. 130 éve
- 1856 Balmazújváros. A mai Kossuth téren álló templomba orgonát vásároltak, amelyet Blahunka Sándor készített. 155 éve
- 1886 Debrecenben a neogótikus stílusú Veres templomot elkezdték építeni Pecz Samu tervei alapján. 125 éve
- 1891 Hajdúhadház nagyközség lett. 120 éve
- 1896 Báránd. A református templom és az általános iskola előtt áll Kossuth Lajos mellszobra, talapzatán a felirattal: „Kossuth Lajosnak, a szabadság, testvériség, egyenlőség apostolának emelte Báránd község polgársága 1896.” 115 éve
- 1901 Balmazújváros. Megalakult a Földmívelő Egylet. 110 éve
- 1901 Nyírábrány. Ábrány falu egyesült a szomszédos Budaábránnyal. Ekkortól Nyírábrány a neve. 110 éve
- 1906. Berettyóújfalu. Római katolikus templomát Jézus Szíve tiszteletére építették. 105 éve
- 1906. Biharnagybajom. Szűcs Sándor szülei újjáépítették a lakóházat, abban a formában, ahogy az ma is látható. Ma Szűcs Sándor-emlékház és kovácsműhely-múzeum látható ott. 105 éve
- 1911 Bagamér. Baptista imaházat tervezett és építtetett B. Molnár Gyula helybéli kőművesmester a református templom mellett, a domb tetején. 100 éve
- 1911 Balmazújváros. Felépült a Városháza Paulovits Pál debreceni építész tervei alapján. Az avatási ünnepséggel egybekötve itt nyitották meg a múzeumot is. Id. Varga Antal igazgató-tanító 2300 darabból álló gyűjteményét ajándékozta a településnek. 100 éve
- 1911 Debrecenben felépült a Kereskedelmi és Iparkamara székházának épülete. Szecessziós stílusban elkezdték a Megyeháza építését Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján. Elkezdték építeni a volt Pénzügyi Palota eklektikus stílusú épületét Bobula János tervei alapján. 100 éve
- 1931. Bocskaikert. Ebben az évben vette meg Gulyás Pál debreceni költő (1899-1944) azt a nyaralót, ahol számos kiemelkedő magyar írót, költőt vendégül látott. 80 éve
- 1931 Debrecen. A köztemető bejáratánál felállították Némethy László háromalakos Krisztus-szobrát. 80 éve
- 1951 A debreceni egyetem orvosi kara önálló egyetemként működött. 60 éve
- 1956 Téglás. Görög katolikus egyházközség alakult. 55 éve
- 1976 Berettyóújfalu. Befejezték a herpályi templom régészeti kutatását. Rendbehozták a Csonka-tornyot, mely a délnyugati torony maradványa. Az alapfalakat ráfalazásos védelemmel egészítették ki.
- 1976 Debrecen. Az Arany Bika Szálló új szárnnyal bővült. Fülöp. Református imaházat avattak.
- Hajdúbagos. Védetté nyilvánították a kb. 300 hektáros földikutya-rezervátumot. 35 éve
- 1981 Balmazújváros. Veres Péter egykori lakóháza védettséget kapott. (Kadarcs u. 6.) 30 éve
- 1981 A Hortobágyi Alkotótábor folytatása mellett döntött az alapítás tervével és gesztusával, Maghy Zoltán festőművész támogatásával Égerházi Imre, Madarász Gyula, Tar Zoltán és Sípos Zsófia. 30 éve
- 1981 Sipos Károly református lelkész, költő, aki Hajdúböszörményben érettségizett és Debrecenben, Ártándon és Nagyrábén szolgált, feltehetően ebben az évben Ártándon elhunyt. 30 éve
- 1991 Hajdúhadház. A város különvált Téglástól a lakosság akaratának megfelelően. Újtikos önálló település lett. Többé nem Polgár társközsége. 20 éve
- 1996 Létavértes városi rangot kapott. 5 éve
- 1996. ősz A Derecskei Kézműves Kör megalakult. 15 éve
Források
(fülep): Elbúcsúztak a lófogatok Debrecen belvárosától. In: Hajdú-Bihari Napló. 18. évf. 28. sz. (1961. febr. 2.) [6]. p. : ill. (fotó)
10 éves a Derecskei Kézműves Kör / [Szerk. Szőllősi Imréné, Zöld Klára]. - Debrecen : Derecskéért Polgári Kör Egyesület, 2006. - 77, [1] p. : ill., színes (fotók)
Az előszó és a
művészéletrajzok angol és német nyelven is.
ARTPORTÁL : [művészeti lexikon az Interneten]. In: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/
Bagaméri krónika / [összegyűjtötte és szerk. Ruszoly Barnabás ; a szerkesztésben közrem. Ruszoly József]. - Bagamér : Szerző, 1994. - [ism. lapsz.] : ill. ; 30 cm
A kiadvány Álmosd
Község Polgármesteri Hivatala másológépén 10 példányban, házi
sokszorosítással készült.
Bagosi krónika : Helytörténeti és néprajzi antológia a község felszabadulásának 30. évfordulójára / szerkesztette Dankó Imre ; [kiad. a] Hajdúbagos Község Tanácsa. - Hajdúbagos : Hajdúbagos Község Tcs., 1975. - 137 p. : ill., fotók ; 18 cm
Bakó Endre: Hajdú-Bihar megye irodalmi kalauza / Bakó Endre ; [kiad.] Hortobágyi Idegenforgalmi Bizottság. - Debrecen : Hortobágyi Idegenforg. Bizotts., 1984. - 126 p. ; 21 cm
Balázs-Arth Valéria – Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete: Torok Sándor festő / Balázs-Arth Valéria, MAOE. In: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/torok_sandor
Balogh Ferencz: Búzás Pál debreczeni jogtanár élete és a jogi tanszékek keletkezése. In: Debreczeni Képes Kalendáriom az … szökő évre. - 1912. - Debreczen : Debreczen sz. kir. város Könyvnyomda-váll., 1911. - 12. évf. - p. 55-59.
Baranya Károly: Kommunikációs lehetőség az éteren át. In: Derecskei hírek : Derecske város havonta megjelenő lapja. 6. évf. 5. sz. (1996. május). [1]. p.
Barcsa János: Adatok a debreczeni nagytemplom történetéhez. In: Debreczeni Képes Kalendáriom az … közönséges esztendőre. - 1911. - Debreczen : Debreczen sz. kir. város Könyvnyomda-váll., 1910. - 11. évf. p. 30-34.
Bényei József: Debreceni irodalmi lexikon. - Debrecen : TKK, [2009]. - 432 p. ; 24 cm
Bényei Miklós: Hajdú-Biharban történt 1971. Eseménynapló. In: Népszabadság. 1972. 121..sz. p.. p.
Bényei Miklós Cím: Hajdú-Biharban történt, 1975. : Eseménynapló Tárgyszó: Eseménynaptár, Történelem - 1975 Megj. adatok: Tájékoztató jegyzék vezetők számára, 1975. Db., Megyei Kvt. 1977. 147-183.. sz. p.. p.
Bényei Miklós – Mervó Zoltánné (összeáll.): Hajdú-Bihar megye eseménynaptára, 1951. In: Tanulmányok és források Hajdú-Bihar megye munkásmozgalmának történetéhez / [szerkesztő Serflek István]. - Debrecen, 1975. - p. 249-276.
Bujdosó Zoltán: A megyehatár hatása a városok vonzáskörzetére Hajdú-Bihar példáján. - Doktori (PhD) értekezés. - Debrecen : Debreceni Egyetem Természettudományi Kar, 2004. - 233 p. : ill. In: http://ganymedes.lib.unideb.hu:8080/dea/bitstream/2437/78129/4/ertekezes.pdf
Csűrös Ferencz: Debreczen első könyvnyomdásza : Huszár Gál. In: Debreczeni Képes Kalendáriom az … közönséges esztendőre. - 1911. - Debreczen : Debreczen sz. kir. város Könyvnyomda-váll., 1910. - 11. évf. p. 49-54.
Debreceni alapítványok a XX. századból / szerk. Radics Kálmán. - Debrecen : Hajdú-B. M. Levéltár, 1997. - 202 p.; 24 cm. - (A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai). In: http://hbml.archivportal.hu/data/files/143859712.pdf
Debreceni Nemzetközi Művésztelep. In: http://artportal.hu/intezmenyek/debreceni_nemzetkoezi_muvesztelep
Fazakas Sándor: I. tiszántúli kórustalálkozó Derecskén. In: In: Derecskei hírek : Derecske város havonta megjelenő lapja. 6. évf. 5. sz. (1996. május). [4]. p.
Az eseményről lásd még:
Baranya Károly: A közös éneklés közösséget formál. In: Derecskei hírek : Derecske város havonta megjelenő lapja. 6. évf. 6. sz. (1996. június). [2]. p.
Baranya Károly: Kórustalálkozó - „az alapkövet letették”. In: Derecskei hírek : Derecske város havonta megjelenő lapja. 6. évf. 7. sz. (1996. július). [2]. p.
A forradalom Hajdú-Bihar megyei eseményeinek kronológiája / összeáll. Gazdag István és Valuch Tibor. In: 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban : Az 1956-os forradalom Hajdú-Bihar megyei történetének válogatott dokumentumai / főszerk. Gazdag István ; szerk. Filep Tibor, Valuch Tibor. - Debrecen : 1956-os M. Forr. Tört. Dok. és Kut. Int., 1993. - p. 451-465.
Gazdag István (összeáll.): Debrecen város történeti kronológiája VII. : 1901-1911. In: http://hbml.archivportal.hu/data/files/144721687.pdf
Gazdag István: Januárban történt. In: Új Hónap. 4. évf. 2. sz. (2001. február). 8. p.
Hajdú-Bihar megye és Debrecen eseménynaptára : 1945. április 4. - 1948. junius 16 / szerkesztette Mikecz Ferenc ; anyagát összegyűjtötték és összeállították Bényei Miklós … [et al.]. ; kiad. A Hajdú-Bihar Megyei Tanács V.B. Művelődésügyi Osztálya és az MSZMP Hajdú-Bihar Megyei Bizottságának Archívuma. - [Debrecen] : Hajdú-Bihar M. Tanács, 1970. - 302 p. ; 20 cm
Hajdú vármegye és Debrecen sz.kir. város Adattára. Személyi Adattár. In: http://hbcsalad.extra.hu/egyeb/adattar.htm
Halmos Sándor: Brück Gyula, a debreceni zsidó zeneszerző. In:http://www.or-zse.hu/resp/halmos-bruckgyula-mtud2004.htm
Elhangzott a "Méltatlanul elfeledve" című "A Magyar Tudomány Napja 2004" konferencián (Budapest, 2004. november 24-én).
Hírek – események. In: Hajdú-Bihar megyei könyvtári téka. 1991. 2. sz. 52-56. p.
Iskolamúzeum a Csokonai Gimnáziumban. In: Hajdú-Bihari Napló. 18. évf. 4. sz. (1961. jan. 5.) [5]. p. : ill. (fotó)
Kürti Katalin, Sz.: Kiss Sámuel (1781-1819), a debreceni „rajzoskola” első professzora = Sámuel Kiss, 1781-1819 der erste Professor der Debrecener Zeichnerscule. - Debrecen : Déri Múzeum Baráti Köre, 1995. - 81 p. : ill. ; 20 cm. - (A debreceni képzőművészet történetéből; 1.)
Kürti Katalin, Sz.: Deák László szobrász. In: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/deak_laszlo
Kürti Katalin, Sz.: Debreczeny Tivadar [Debreczeni] szobrász. In: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/debreczeny_tivadar
Kürti Katalin, Sz.: Menyhárt József festő, grafikus. In: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/menyhart_jozsef
Kürti Katalin, Sz.: Pálnagy Zsigmond festő. In:http://artportal.hu/lexikon/muveszek/palnagy_zsigmond
Kürti Katalin, Sz.: Tamás Ervin festő. In: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/tamas_ervin
Kürti Katalin, Sz.: Uhrin Tibor, Cs. festő, iparművész. In: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/uhrin_tibor_cs
Kürti Katalin, Sz. - Tasnádi András: Várkolyi Károly grafikus. In: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/varkonyi_karoly
Magyar Orvoséletrajzi Lexikon. In: http://www.tankonyvtar.hu/altalanos-orvostudomany/magyar-orvoseletrajzi-080905-36
Major Zoltán László: Adatok a Bocskai-hagyományokhoz Hajdú és Bihar megyékben. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve / szerk. Radics Kálmán. - 30. - Debrecen : Hajdú-B. M. Levéltár, 2005. - p. 47-69. - Angol nyelvű összefoglalóval. Bibliogr. a lábjegyzetekben. In: http://hbml.archivportal.hu/data/files/145133127.pdf
Megkezdték a Nagy Sándor-telepen az új iskola építését. In: Hajdú-Bihari Napló. 18. évf. 6. sz. (1961. jan. 7.) [3]. p.
Mihályi Ferenc: Megemlékezés dr. Zilahi-Sebess Gézáról. In: Folia entomologica hungarica, S. N., 15. 1962. 265-270. p.
Interneten életrajzát (főbb műveinek feltüntetésével együtt) és fényképét lásd: http://www.nhmus.hu/modules.php?name=Tar-Allat&op=zilahi
Nyakas Miklós: Millenniumi tükör : Egy évezred megpróbáltatásain át. In: Új Hónap. 4. évf. 1. sz. (2001. január). 42-43. p.
Pakurár Miklós: 4H klub alakul a Tócóskerti Általános iskolában. In: Hajdú-Bihari Napló. 58. évf. 33. sz. (1991. február 8. ) 7. p.
Pereiné Borsos Gizella: A Püspökladányi Sárréti Népi Együttes krónikája / [kiad. a] Püspökladányi Művelődési Központ. - Püspökladány : Városi Műv. Közp., 1989. - 18, [14] p. : ill. ; 24 cm
Ruszoly Barnabás: Bagamér közelmúltjából : Egybegyűjtött dolgozatok. - Bagamér : Bagaméri Kör, 2006. - 188 p. : ill. ; 24 cm. - (A Bagaméri Krónika könyvei ; 3.)
Ruszoly József: Falba zárt Emléklap Bagamérban. In: Bagaméri krónika / [összegyűjtötte és szerk. Ruszoly Barnabás ; a szerkesztésben közrem. Ruszoly József]. - Bagamér : [S. n.], 1994. - p. 80.
Salamon Nándor – Szolláth György: Várady Lajos festő, szobrász. In: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/varady_lajos
Szolláth György: Maróti János szobrász. In: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/maroti_janos
Szűcs Ernő: 100 év egyazon palotában. In: Hajdú-Bihari Nap. 1. évf. 196. sz. (1995. december 18.) p. 7.
Tarczy Péter: A romantika bűvöletében : Hetven éve halt meg Porcsalmy Gyula. In: Hajdú-Bihari Nap. 1. évf. 182. sz. (1995. december 1.) p. 9. : ill. (fotó)
Fotó: Veress Géza festménye Porcsalmy Gyuláról (ff.).
Tasnádi András: Tóth-Vissó Árpád festő, grafikus. In: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/toth_visso_arpad
Torok Sándor : festő. In: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/torok_sandor Az adatbázis felsorolja az egyéni és a válogatott csoportos kiállításokat, Torok Sándor közgyűjteményekben található műveit. Öt kiállítás anyaga a portálról az interneten is elérhető. - Irodalomjegyzékkel.
Újabb három iskola épül Debrecenben. In: Hajdú-Bihari Napló. 18. évf. 20. sz (1961. január 25.) [1]. p.
Vitéz Ferenc: Grafikai megújulásra törekvés Derecskén. In: Derecskei hírek : Derecske város havonta megjelenő lapja. 6. évf. 11. sz. (1996. november). [4]. p.

