Országmenü
Cseh köztársaság
Történelem
Csehország területén az első emberek mintegy 25.000 évvel ezelőtt telepedtek meg. Az ókorban kelták lakták. A VI. századot követően északkeletről szláv törzsek érkeztek.
833-906 között létezett a Nagymorva Fejedelemség, melynek a magyarok vetettek véget. A X. század folyamán a Pága környékén letelepült cseh törzs leigázta a szomszédos szláv törzseket és egyesítette az országot.
Az egységes cseh állam létrehozásában és a kereszténység terjesztésében élen járt I. Szent Vencel. 1041-ben az ország a Német-Római Birodalom tartományává vált, 1212 után a mindenkori cseh király német választófejedelem is. A XIII. század folyamán indult meg a német betelepedés az országba.
A IX . és a XIV. század között az országban a Premysl-ház uralkodott. A dinasztia legnagyobb királya II. Ottokár volt. 1310. után a Luxemburg-ház került a trónra. A XV. századi cseh nemzeti mozgalom élére Husz János prédikátor állt. A cseh nyelvű egyházi szertarást követelő Husztot eretneknek nyilvánították és 1415-ben megégették.
1618-ban a cseh rendek felkelése vezetett a harmincéves háború kitöréséhez. 1620-ban a fehérhegyi csatában elszenvedett vereség miatt az országot 1627-től a Habsburg dinasztia örökös tartományának nyilvánították.
Az I. Világháború után az egyesült Csehszlovákia részévé vált. A müncheni egyezmény (1938. szept. 29.) a németek lakta határmenti területeket Németországnak ítélte, a megmaradt országrészek 1939. március 15-én kerültek német fennhatóság alá.
A II. Világháború után az újjáalakult Csehszlovákiában 1948-ban a kommunisták vették át a hatalmat. Az 1960-as évek közepére a reform iránti társadalmi és politikai nyomás erősödött. 1968-ban kezdetét vette a „Prágai Tavasz”, melyet augusztusban katonai erővel levertek.
A demokratikus átalakulás kezdete az 1989-es Bársonyos Forradalom volt.
1992. december 31-én szétvált Csehország és Szlovákia.