Országmenü
Hollandia
Történelem
A mai Hollandiát az ókorban őslakosságként a kelta eredetű menapok és a germán törzsekhez tartozó batávok lakták, míg a Rajnától északra fekvő terület és szigetvilág a szintén germán családhoz tartozó frízeké volt.
A Rajnától délre eső részeket még Július Caesar hajtotta római uralom alá i.e. 57-ben. A batávok sokáig sikeresen álltak ellen a hódító római légióknak és leigázásuk után is sikerült egy ideig kivonniuk magukat a római uralom alól. A frízek viszont végig megőrizték függetlenségüket.
A népvándorlás korában, az 5. század elején a frankok szállták meg a területet. Nagy Károly idején az egész mai Hollandia már a Frank Birodalom része lett.
A X. század elejétől a XIV. század közepéig világi és egyházi fejedelemségek alakultak és harcoltak egymással a hatalomért. A XV. században Németalföld az osztrák, 1556-ban a spanyol habsburgok tartománya lett.
A reformáció idején az északi tartományok kálvinista hitre tértek, és a református Orániai Vilmos herceg (1533-84) győzelmes szabadságharcot indított II. Fülöp Spanyol király ellenreformációs és elnyomó politikájával szemben. 1579-ben az északi tartományok – Holland, Seeland, Utrecht, Gelders, Overijssel, Gromingen, Frisland, - szakítottak Spanyolországgal, s az Utrechti unióban egyesültek, majd két év múlva a németalföldi Egyesült Tartományok néven kikiáltották függetlenségüket.
Az Egyesült Tartományok és Spanyolország közötti harc a XVII. századig folytatódott, végül a spanyolok 1648-ban, a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békében kénytelenek voltak elismerni Hollandia függetlenségét.
A XVII. században Hollandia (jórészt az 1602-ben alakult Holland Kelet-indiai Társaság terjeszkedése révén) jelentős gyarmatbirodalmat épített ki, - főleg Ázsiában - amely hatvanszor akkora volt, mint az anyaország. Új-Amszterdamot, a mai New Yorkot is a hollandok alapították.
Így Európa egyik legnagyobb kereskedő nemzetévé nőtte ki magát. Az angolok viszont fokozatoson korlátozták a hollandok tengeri hatalmát, amely a két ország háborújához vezetett (1652-54), amely holland vereséggel zárult.
A XVIII. századra Hollandia tengeri hatalma lehanyatlott, s a kereskedelmi hegemónia egyre inkább a britek kezébe került. A francia forradalom után Hollandia Batáviai Köztársaság (1795-1806) néven francia protektorátus lett. Az Egyesült Németalföldi Királyságot az 1815-ös bécsi kongresszus hozta létre, ebből Belgium 1830-ban kivált, a holland-luxemburg perszonálunió 1890-ben szűnt meg.
Vilma királynő uralkodásának idején (1890-1948) a férfiak általános választójogot kaptak. Hollandia az I. világháborúban még meg tudta őrizni semlegességét, a II. világháborúban azonban Németország 1940 nyarán elfoglalta, csak 1945-ben szabadult fel
A megszállás évei alatt a németek sok túsz ejtettek, a zsidókat pedig koncentrációs táborokba hurcolták. A háború után Hollandia feladta semlegességi politikáját, belépett a NATO-ba (1949) és az Európai Gazdasági Közösségbe (1958). Gyarmatai elvesztek, ma már csak két függő területe maradt: a Holland Antillák (1954 óta belső autonómiával), és Aruba, amely 1986. január 1-jétől a királyság önálló területe.
A háború utáni kormányokat római katolikus és munkáspárti koalíciók alkották. Az 1950-es évek végétől az 1970-es évek elejéig a protestánsokat is magába foglaló, újjászervezett katolikus párt, a Néppárt kormányozta az országot.
A hatalmat 1973-ban a Munkáspárt vette át, 1977-től pedig különféle koalíciók követték egymást.
A holland politikai, társadalmi, kulturális élet három pillérre (katolikus, protestáns, világi) épül. Hollandia uralkodója 1980. április 30. óta Beatrix királynő, ő nevezi ki a miniszterelnököt és a minisztereket, jogköre formális, a gyakorlatban a parlamenti többséggel rendelkező párt vezetőjét bízza meg kormányalakítással.