EU-25 honlapja

Főmenü

Almenü

Lettország

Irodalom

A lett irodalmi írásbeliség a 16. század végén alakult ki: addig a gazdag folklór volt az irodalom hordozója. Az első írásos nyelvemlékek - német papok vallásos tárgyú könyvei - a 16. sz. második feléből származnak.

Világi irodalom csak a 18. sz. második felében kezdett kialakulni, azért, mert a német papok lett nyelvű didaktikus irodalommal akarták befolyás alatt tartani híveiket. A patriarkális világszemléletet hirdető írók a rendkívül gazdag népköltészetet akarták háttérbe szorítani és ezt a céljukat írásban is közzétették. Az írócsoport tagjai: G. F. Stenders (1714-1796), Indrikis Neredzigais, A. Liventals, A. Leitans, részben J. Rugens.

A nemzeti művészetért először a kizárólag németül író G. Merkelis (1769-1850) állt ki. Német értelmiségiek alapították 1827-ben a Lett Irodalmi Társaságot, amely évkönyveket adott ki. Ezekben már a népdalok (dainák) összegyűjtésére biztattak. Az első lett újság, a Latviesu Avizes 1822-től jelent meg Jelgavában.

A nemzeti újjászületés kibontakozására csak a század ötvenes éveiben, az ún. "ifjú lettek" mozgalma révén került sor. Ekkortól beszélhetünk önálló lett irodalomról. Az ország gazdasági egysége is a 19. század második felében jött létre, mivel Latgaleban is eltörölték a jobbágyrendszert - ez hatott az irodalmi életre is. A középlett (Latgale-i) dialektus alapján kezdett kialakulni az egységes irodalmi nyelv.

A gazdag fordításirodalom is hozzájárult ehhez, amelyet olyan nyelvész-publicisták műveltek, mint K. Valdemars, A. Kronvalds, K. Barons, K. Biezbardis. Az első hivatásos lett költő, J. Alunans szintén sokat fordított. Auseklis (1850-1879) a szentimentalizmus és a romantika határán álló verseiről vált ismertté.

A német és az egyre erősödő orosz nyomás ellenében a népköltészetből merítették témáikat az alkotók. A romantika kiemelkedő alkotásának tartják A. Pumpurs (1841-1902) népi eposzát: Lacplesis, 1888. E mű főhőse, konfliktusai, stílusa is a folklórból ered.

A nemzeti törekvéseket segítette az első haladó újság, a Peterburgas Avizes megjelenése (1862-1865) és a rigai Lett Színház, amely A. Alunans (1848-1912) vezetésével nyílt meg 1868-ban. Az 1870-es évektől a prózában a realista ábrázolási módszer kezdett elterjedni. Az első regényt a Kaudzite-fivérek írták 1879-ben. J. Apsisu elbeszéléseivel, Persietis szatírikus írásaival vált ismertté. A 19. század legnagyobb próza- és drámaírójának R. Blaumanis-t (1863-1908) tartják.

Az "Új Irányzat" (Jauna Strava) elnevezésű mozgalommal a lett irodalom legtermékenyebb korszaka kezdődött. Korszerű nyugati és orosz eszmékkel gazdagították e csoport képviselői az irodalmat. A Dienas Lapa című újságban publikáló írók ismerték a marxizmust és a francia szimbolizmus irodalmát, majd később a naturalizmust és a szecessziót is. Főszerkesztője P. Stucka és a Magyarországon is ismert lett költő és drámaíró, J. Rainis (1865-1929) volt.

A szecesszió irányzatát a letteknél neoromantikának hívták. Fő képviselője A. Niedrat. Az Új Irányzatnak Dorpatban (ma: Tartu), Rigában, Moszkvában és Pétervárott voltak csoportjai. A mozgalomhoz többek között E. Veidenbaums, J. Poruks, Aspazija, F. Rozins, J. Jansons-Brauns, P. Dauge tartozott. Az Új Irányzatot a cári hatóságok 1897-ben betiltották, tagjait bebörtönözték vagy emigrációba kényszerítették, a lett irodalom folytonossága azonban megmaradt.

A századfordulón kialakult a szimbolista költészet, a prózában továbbra is uralkodó irányzat maradt a realizmus és a naturalizmus. Képviselői: A. Upits (1877-1969), Sudrabu Edzus, A. Brigadere. A forradalmi szimbolista irányzat fő alkotója J. Rainis (1865-1929), a metafizikus szimbolizmusé F. Barda (1880-1919).

A 20-as évek elején megjelent az avantgarde is: A. Kurcijs aktivizmusnak nevezte az általa képviselt expresszionista irányzatot, amely a Trauksme elnevezésű csoport konstruktivizmusává alakult át.

A 30-as évek belpolitikai válsága az irodalomra is hatott: értékes művek a prózában és a drámában születtek. V. Lacis (1904-1966) kritikai realista regényeiben folytatta elődje, A. Upitz munkásságát. 1940-től a szocialista realizmus vált uralkodóvá.

A költészet jeles képviselői ekkortájt Văcietis, Ojărs (1933-1983) és Ziedonis voltak. A háború utáni lett irodalmat vizsgálva három nemzedéket különböztethetünk meg, melyek évtizedes időközökkel követik egymást: vagyis az ’50-es, a ’60-as és a ’70-es évek generációját.

A hatvanas években új nemzedék jelentkezett a prózában (H. Galins, A. Kalve, A. Jakubans, D. Hajlits). Maris Čaklais (1940- ) talán legismertebb műve egy vers-ciklus, melyet dalszövegként Molnár Ferenc Liliom című darabjának színpadi változatához írt (zeneszerző: Imants Kalnin,s, 1971). Ezeket a dalokat ma kórusok és hétköznapi emberek egyaránt éneklik. A a „liliom” szó a bátorsággal és a fontos, ám soha be nem teljesülő vágyakkal azonosult.

A fiatal szerzők 1997 óta főleg a Luna című lapban publikálnak. A legrégebbi lett irodalmi folyóirat ma az 1940-ben alapított Karogs (Zászló).

A kilencvenes években több kitűnő író jelentkezett, köztük Nora Ikstena (1968–) és Ilze Graudin,a (1968–). A korábban indulók: Guntis Berelis, Gundega Repše; a legfiatalabbak: Inga Abele, Pauls Bankovskis. Ők az irodalmat már nem tekintik társadalmi küldetésnek vagy egységes világnézetnek. Lettországban a posztmodern irányzat nem szakított a hagyományokkal.

Ajánlat