EU-25 honlapja

Luxemburg

Történelem

A római hódítás idején (i.e. 57-50) a mai Luxemburg vidékén a kelta treveri törzs élt. Kr. u. 400 körül germán törzsek özönlötték el a régiót, amely Austrasia frank királyságának, később pedig Nagy Károly birodalmának lett a része.

Önállóvá 963-ban vált, amikor Ardenek grófja, Siegfried, csere lévén megszerezte az Alzette folyó mentén álló kis római várat, melynek neve: Lucilinburhus (germánul „Kis Erőd”) volt. Ez a vár lett az a mag, amely körül Luxemburg városa kifejlődött és egyben az egész ország névadója is lett.

Siegfried utódai hódításokkal, szerződésekkel, házasságokkal és örökléssel gyarapították birtokaikat, így például a Luxemburg-dinasztia tagjai Csehországban, Magyarországon és a Német-Római Birodalomban is uralkodtak. Ebből a házból származott Zsigmond magyar (1387-1437) király és német római császár is.

Luxemburgot 1441-ben átengedték a Burgundiai-háznak, 1477-ben pedig Habsburg-birtok lett. A XVI. század közepén Spanyol Németalföldhöz csatolták, a spanyol örökösödési háború (1701-14) után ismét osztrák Habsburg fennhatóság alá került.

A bécsi kongresszus 1815-ben emelte nagyhercegi rangra és I. Vilmos orániai-nassaui hercegnek, holland (németalföldi) királynak adta Luxemburgot. 1830-ban a belgák példáját követve a luxemburgiak többsége is fellázadt I. Vilmos ellen.

A lázadás után Luxemburg nyugati, francia nyelvű része Belgiumhoz került az 1831-ben Londonban elfogadott konferencia értelmében, amely1939-ben lépett életbe. A nagyhercegség többi részét Perszonálunió keretében Németalföldhöz csatolták, majd az 1867-es londoni egyezségben független, semleges nagyhercegségnek nyilvánították, s uralkodójává a Nassau-házat tették meg.

A perszonálunió Hollandiával 1890-ben ért véget, azóta a trón a nassaui hercegi család elsőszülöttei között férfi-, illetve 1907 óta női ágon is öröklődik. A semleges Luxemburgot mindkét világháborúban megszállták a németek.

Először 1914-ben rohanták le és az I. világháború végéig, 1918-ig megszállva tartották az országot, majd a II. világháborúban ismét elfoglalták, végül 1944-ben szabadult fel a német uralom alól. Luxemburg 1948-ban adta fel semlegességét, s egy évvel később csatlakozott a NATO-hoz.

Alapító tagja az Európai Uniónak, Hollandiához és Belgiumhoz szoros gazdasági szálak kötik, 1960-tól a Benelux országok tagja.. A jelenlegi uralkodó, Henrik nagyherceg 2000 októberében lépett trónra. Az uralkodó nevezi ki a minisztereket, a miniszterelnök javaslatára, törvényhozási ügyekben eljárhat és korlátozott törvényhozói hatalommal is rendelkezik.