Hangos-térkép nyitólap

Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ

 

Földszint

Az akadálymentesített főbejárat az épület két ágának találkozásánál van. Széles, felfelé vezető, korlát nélküli lépcsősor visz a bejárat előtti térre.
A tér bal oldalán van a kétoldali korláttal ellátott, mozgássérültek számára kialakított rámpa, illetve egy kerékpár-tároló. A jobb oldalon padokat találunk.
Tovább előre, néhány lépés után a főbejárat előtti előtetővel fedett részbe érkezünk. Három bejárati ajtó van előttünk, középen egy kézzel működtethető, négy osztatú forgóajtó van, melynek járófelülete szőnyeggel fedett. Előttünk, jobbra és balra is egy-egy egyszárnyú ajtó nyílik, a jobb oldali mozgássérültek számára csengővel ellátott; ezeket az ajtókat zárva tartják.
A forgóajtón áthaladva az aulába érkezünk, melynek közepén a körcsarnok derékmagasságú, korláttal körbevett, illetve négy köroszloppal határolt területét találjuk. Ezen terület egy részét reklámcélokra, vásárok szervezésére használják, berendezése változó. A körcsarnoki rész mögött található a lift és a lépcsőház.
A földszinti bejáratok észlelését szőnyeg segíti.
A bejárattól jobbra indulva, 2 óra irányában, a jobb oldalon, a félkörívben kialakított regisztrációs- és információs pultot találjuk. A pult előtt, kétoldalt és középen is érzékelő kaput szereltek be, utunkra párhuzamosan.
Bal oldalunkon a körcsarnok korlátja van. Elhagyva az információs pultot, illetve a pult mögötti tér ajtaját, jobbra, a gyermekkönyvtár bejáratát találjuk.
A kétszárnyú üvegajtó bal oldalán áthaladva jutunk be a részlegbe. Bal oldalon gyermekmosdókat találunk, először a fiú, majd a lánymosdót.
Pár lépés után, 1 óra irányában érkezünk az információs pulthoz.
A gyermekkönyvtár részlegét, előttünk, középen egy polcokkal határolt közlekedő választja ketté. A közlekedő végén a személyzeti folyosó van.
A részleg bal oldalán, merőlegesen elhelyezett könyvespolcokat találunk, illetve egy székekkel berendezett előadóteret. A részleg jobb oldalán pedig, az információs pult, játszóterület, számítógépező tér és olvasótér került kialakításra.
A bejárattól balra indulva, 10 óra irányában, a bal oldalon a ruhatár félkörívben elhelyezett, alacsony pultját találjuk, jobbról a körcsarnok korlátja szegélyezi a teret.
Továbbhaladva, elhagyjuk a ruhatárat. Kétoldalt, illetve előttünk is egy-egy érzékelő kapu van, velünk párhuzamosan. Ezek között áthaladva, már a Könyvtár területén vagyunk. Innen balra nyílik meg egy kisebb folyosószakasz, mely a hírlapolvasó-infotéka-médiatár területére vezet. Ezen folyosószakasz bal oldalán, számítógép lehet akadály, majd a konferenciaterem következik.
Jobb oldalon vitrinek képeznek akadályt, majd a női és a férfi mosdó következik.
A folyosószakasz végén, kétszárnyú üvegajtóval lezárt területrészen kapott helyett a hírlapolvasó-infotéka-médiatár részlege.
Az ajtó jobb oldalán áthaladva, előttünk, pár lépés után, 1 órára találjuk az információs pultot.
A részleg közepén, polcokkal határolt közlekedő van, melynek bal oldalán polcok, jobb oldalán információs pult, asztalok, székek, számítógépek vannak. A közlekedő végén ajtó van, ami személyzetis területre nyílik.
A bejárattal szemben lévő liftet, illetve lépcsőházat a körcsarnok megkerülésével érhetjük el. A körcsarnok korlátja mentén, a lifttel szemben dísznövényeket találunk.
A lifttel szemben állva, jobb oldalon, a gyermekkönyvtárhoz közel találjuk a lefelé vezető lépcsősort, a bal oldalon pedig, a hírlapolvasó-infotéka-médiatár részlegéhez közel, a felfelé vezető lépcsősort.