Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Almenü

Sajtóinformáció

„Együtt értük, együtt velük”

Az olvasáskultúra fejlesztése a főcélja a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ, új módszereket is alkalmazó programsorozatának. Az Új Széchenyi Terv keretében 19 millió forint pályázati támogatással megvalósuló események - szakkörök, témanapok, versenyek – tíz hónapon át - 2011. szeptembertől 2012. júniusig nyújtanak szórakoztató módon fejlődési lehetőséget az ifjúság különböző korosztálya számára a megyében.

A TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0165 „Együtt értük, együtt velük” elnevezésű projekt elsősorban óvodás és iskolás gyerekek nevelésének és oktatásának támogatását célozza. A csoportos foglalkozások tevékenységei elősegítik, hogy a fiatalokban korán kialakuljon a kulturális érzékenység. Ezek az ifjúságfejlesztő szabadidős alkalmak - a Méliusz Központtal hosszú távú együttműködésben - nevelési-oktatási intézmények aktív részvételével valósulnak meg. A könyv– és könyvtárhasználattal egybekötött ismeretterjesztő programok, fontos lehetőséget biztosítanak a gyermekek személyiségfejlődésének, művészeti és kreatív képességeinek kibontakoztatására, hátrányaik kompenzálására.

A Méliusz Központ – folyamatosan bővíti kapcsolatát a civil szféra képviselőivel, valamint a sérülteket ellátó intézmények és alapítványok képviselőivel. A projekt megvalósításával partnersége immár szorosabbá válik a nevelési-oktatási intézményekkel is. A pályázat időtartama alatt rendszeresek az óvodás és iskolás csoportoknak az értékközvetítő, ismereteket elmélyítő gyermek foglakozások. A megyei könyvtár a nevelőtestületekkel együttműködve tevékenyen részt vállal a tanulási módszerek és a kommunikációs képesség fejlesztésében is. Az ismeretterjesztő délutáni szakköri foglalkozások hozzájárulnak az érdeklődő tanulók tehetségének kibontakoztatásához, a logikus gondolkodás fejlesztéséhez. A projekt céljai között szerepel még az érzékszervi fogyatékosságból adódó beszédkészség, illetve koncentrációs zavarok javítása, a közösségbe való beilleszkedés segítése, kudarcok oldása, önbizalom erősítése és a képességfejlesztés, valamint a könyvtárlátogatás gyakoriságának növelése a célcsoportban.

A projekt keretében mintegy 260 rendezvény valósul meg hét helyszínen, tapasztalt könyvtárosok és pedagógusok vezetésével. A Méliusz Központ pályázati partnerei: Abigél Többcélú Intézmény, Bolyai János Általános Iskola Óvoda és AMI, Vegyipari Szakközépiskola, Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Hajdúbagosi Általános Iskola és a Nagyerdei Óvoda.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

További információ:

Nagy Erzsébet Viktória projektmenedzser

evnagy@mail.hbmk.hu

Telefon: +36 52/502-823

ESZA logó - a projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Az oldal tetejére